-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Ingyenes KRESZ tanfolyam - így kapható vissza a vizsga és a képzés díja
2018. július 1-jétől visszakapják a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját a 20 évnél fiatalabbaknak, az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. A tanfolyam és a vizsga díjának visszatérítése 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhetik a fiatalok, ha a KRESZ-vizsga után nem vesznek részt azonnal gyakorlati oktatáson.
2018.03.26. 07:44 |
A B kategóriás jogosítványhoz szükséges e-learning KRESZ tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket.
Fontos feltétel, hogy a tanfolyam és a vizsga díját csak az igényelheti vissza, aki sikeres KRESZ-vizsgát tesz, és aki a vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be. Az igénylést a KRESZ-vizsgát követő egy éven belül lehet benyújtani.