-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Ingyenes tárlatvezetések az Országzászló téri múzeumépület gyűjteményeiben
Év végéig minden szerdán és csütörtökön ingyenes tárlatvezetést tartanak a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Szerdánként a Marosi Arnold Látványtárat, csütörtökönként pedig az állandó néprajzi gyűjteményt ismerhetik meg az érdeklődők.
2013.10.15. 16:33 |
Év végéig minden szerdán és csütörtökön ingyenes tárlatvezetést tartanak a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Szerdánként a Marosi Arnold Látványtárat, csütörtökönként pedig az állandó néprajzi gyűjteményt ismerhetik meg az érdeklődők.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/muzeum01.jpg)
Október 16-i kezdéssel ingyenes tárlatvezetésekkel várják a látogatókat év végéig a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Két kiállítást ismerhetnek meg a résztvevők: szerdánként 17 órától a Marosi Arnold Látványtárban, csütörtökönként 17 órától pedig az állandó néprajzi kiállításon kalauzolják az érdeklődőket.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/muzeum03.jpg)
A tárlatvezetés ingyenes, de a néprajzi kiállítás megtekintése belépőjegy váltásával lehetséges. A Marosi Arnold Látványtárba a belépés díjtalan.
A jegyárakról, a nyitva tartásról és a részletes időbeosztásról a www.szikm.hu oldalon, valamint a 22/315-583-as telefonszámon kaphatnak további információt az érdeklődők.