-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Ingyenes városnéző séták az Idegenvezetők Világnapján
Székesfehérvár harmadik alkalommal csatlakozik idén az Idegenvezetők Világnapjához. A kezdeményezés alkalmából február 24-én, vasárnap három időpontban ingyenes városnéző séták során ismerkedhetnek meg az érdeklődők Szent István király életével, és a hozzá kapcsolódó legendákkal. A séták 10.00, 14.00 és 16.00 órakor indulnak a Hiemer-házban található Fehérvári Ajándékboltból.
2013.02.20. 10:12 |
Székesfehérvár harmadik alkalommal csatlakozik idén az Idegenvezetők Világnapjához. A kezdeményezés alkalmából február 24-én, vasárnap három időpontban ingyenes városnéző séták során ismerkedhetnek meg az érdeklődők Szent István király életével, és a hozzá kapcsolódó legendákkal.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/idegenvezetes01.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/idegenvezetes01.jpg)
Minden évben február utolsó vasárnapja az Idegenvezetők Világnapja. A szakemberek összefogásának eredményeként világszerte izgalmas túrák várják az ingyenes sétákhoz csatlakozó érdeklődőket. A séták jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a Székesfehérváron évek, évtizedek óta dolgozó kitűnő idegenvezetők bemutathassák tudásukat, felkészültségüket. A programra évek óta visszalátogatók száma folyamatosan növekszik.
Az ingyenes séták február 24-én, vasárnap három időpontban, 10.00, 14.00 és 16.00 órakor indulnak a Hiemer-házban található Fehérvári Ajándékboltból. Városunkban már hagyománnyá vált, hogy a városnézést egy különleges programmal egészítik ki. Az idei évben a sétán résztvevők Székesfehérvár épített emlékein keresztül bepillantást nyerhetnek Szent István király életbe, megismerhetik a hozzá kapcsolódó legendákat. Az idegenvezetést még izgalmasabbá teszik azzal, hogy a séták alkalmával a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében található Lorettoi Litánia is bemutatásra kerül Bányai Balázs történész, valamint Gärtner Petra művészettörténész segítségével. Az alkotás megtekintéséért jelképes, 100 forintos belépődíjat kell fizetniük a vendégeknek, de pedagógusoknak, a fehérvári nyugdíjas klubok tagjainak, 6 év alattiaknak és 70 év felettieknek a program ezen része is ingyenes. Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából a Fehérvári Ajándékbolt nyitva tart vasárnap 10 és 16 óra között.