Iskola másként - tavaszi projektdélután a Vörösmartyban

Az „Iskola másként” program keretében rendeztek tavaszi projektdélutánt a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, ahol nyuszikeresés, divatbemutató, rajzverseny és célba dobás is várta a diákokat. A Bregyó közi Sportcentrum területén a tojásgurítást is kipróbálhatták a gyerekek.
2018.03.28. 14:40 |
Iskola másként - tavaszi projektdélután a Vörösmartyban
Az iskola pedagógiai programjában öt pillért határoztak meg, ennek megfelelően az alapozó-, öko-, sport-, nyelv- és informatikai pillér is kapott egy-egy napot a speciális hetek során. A tavaszi projektdélutánon a divatbemutató a „nyelvi pillérhez” kapcsolódott, a gyerekek angolul konferálták fel a modelleket. A Vörösmarty tavaly nyerte el az "Örökös Boldog Iskola" címet a Vörösmarty Általános Iskola, ahol derűs és élménygazdag feladatokkal és életszeretettel igyekszenek megtölteni a tanórákat. Az iskola vállalta, hogy folyamatosan tartanak boldogságórákat, amelyek derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztatják a derűt és életszeretetet. A tavaszi projektdélutánon Szili Csaba igazgató és Juhász László, a város környezetvédelmi tanácsnoka is köszöntötte a diákokat.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.