-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Iskolanyitogató foglalkozást tartanak a Széna Téri Általános Iskolában
Január 24-én 16.30 órakor a Széna Téri Általános Iskola tantestülete sok szeretettel várja a kedves gyermekeket és szülőket következő iskolanyitogató foglalkozására. "Izgő-mozgó tanoda" címmel rendeznek programokat és játékos sorversenyekre is sor kerül. A foglalkozás keretében bemutatkoznak a szülőknek a leendő elsős tanító nénik is.
2013.01.22. 10:42 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/szenater01.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/szenater01.jpg)