-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Ismét 90 fiatalt támogat Székesfehérvár Önkormányzata az Alba Regia ösztöndíjjal
Székesfehérvár Önkormányzata fontosnak tartja, hogy a lehetőségeihez mérten támogassa a városi diákok tanulmányi előmenetelét a középiskolai oktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, ennek egyik módja az Alba Regia tanulmányi ösztöndíj.
A 2021/2022. tanév második félévében ismét meghirdették a pályázatot az Alba Regia Középiskolai, Felsőoktatási, valamint Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjra. A február 25-i jelentkezési határidőig összesen 145 pályázat érkezett be, közülük 90-et támogattak, azaz összesen ennyi diák kap anyagi segítséget tanulmányai folytatásához. 50.000 forint összegű középiskolai ösztöndíjban 43 fő, 100.000 forintos felsőoktatási ösztöndíjban 42 fő, míg felsőoktatási hallgatói tanácsi ösztöndíjban 5 hallgató részesül.
Az ösztöndíjakat kedden délután a Hiemer-ház báltermében rendezett ünnepségen adták át, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évben nem volt lehetőség az ösztöndíjak személyes átadására, bár a program nem szakadt meg. A városvezető gratulált a nyertes fiataloknak, mint mondta, megtisztelő, hogy a támogatást 90 fiatalnak adhatják át, ami nagy szám. Az ösztöndíjak jó helyre kerülnek, hiszen olyan fiatalok kapják, akik méltóak a támogatásra. Külön öröm, hogy mesterszakos fiatal is részesül támogatásban.
Hozzátette, hogy az ösztöndíjak összegét visszaemelték a járvány előtti szintre, ám a következő években szükség lesz emelésre az infláció és az egyre növekvő érdeklődés miatt. „Székesfehérvár fiatalos város, diákváros, mi büszkék vagyunk erre, és nem csak a szavak szintjén, hanem tettekkel is szeretnénk segíteni a fiatalokat. Egy dolgot kérünk: gondolkodjatok a jövőben is ebben a városban, ha a saját életeteket tervezitek!” – zárta gondolatait Fehérvár polgármestere.
Az ünnepségen zenés műsort adtak a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum diákjai, majd Székesfehérvár polgármestere, Mészáros Attila alpolgármester és Fűrész István, az Ösztöndíj Munkacsoport vezetője közösen adták át a támogatásokról szóló dokumentumokat.