-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Ismét tehetséggondozási workshopot tartottak a Kodolányin
A Kodolányi János Főiskolán harmadik alkalommal került sor tehetséggondozási workshopra, melynek célja elsősorban a megyeszékhely társintézményeiben folyó tehetséggondozó munka tapasztalatainak megosztása volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tehetséget nemcsak felismerni és fejleszteni kell, de életpályamodellt kell kialakítani számára.
2011.05.17. 14:58 |
A Kodolányi János Főiskolán harmadik alkalommal került sor tehetséggondozási workshopra, melynek célja elsősorban a megyeszékhely társintézményeiben folyó tehetséggondozó munka tapasztalatainak megosztása volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tehetséget nemcsak felismerni és fejleszteni kell, de életpályamodellt kell kialakítani számára.
A „Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Kodolányi János Főiskolán” címmel TÁMOP pályázaton elnyert támogatásból megvalósult rendezvényen Dr. habil. Réthy Endréné a tehetség felismeréséről és fejlesztéséről szolgált megdöbbentő tényekkel. A Kodolányi János Főiskola Neveléstudományi Tanszék oktatója előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetség nem egyenlő az intelligenciával, többszörösen hátrányos helyzetű gyermekből is válhat, kellő odafigyeléssel kiemelkedő tehetség.
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/majus/kodo.jpg)
A KJF tanára mellett előadást tartott a Pannon Egyetem, a NYME Geoinformatikai Kara, az Óbudai Egyetem és a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola egy-egy vezető oktatója, tehetséggondozási szakértője is. A prezentációkat követően élénk eszmecsere alakult ki a résztvevők között a tehetséggondozás lehetőségeiről, a tehetségek megtartásának és fejlesztésének nehézségeiről, valamint a tehetséggondozás szerepéről a hallgatói és tanári életpályán, hiszen a tehetséggondozás legfontosabb szereplője mégiscsak a tanár és a diák.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tehetséget nemcsak felismerni és fejleszteni kell, de életpályamodellt kell kialakítani a számára, hiszen egyetlen tehetség sem tud kibontakozni egy olyan szerepkörben, amely nem nyújt a számára hosszú távon is örömöt, motivációt. Dr. Seebauer Márta az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ Főigazgató-helyettese erre a megállapításra reagálva példával is szolgált: a legtehetségesebb informatikus is hamar elhagyja a munkahelyét, ha a számára kihívást nyújtó, kreatív feladatok helyett mondjuk számítógépeket kell telepítgetnie – tette hozzá a főiskolai tanár.
Dr. Szele Bálint a Kodolányi tudományos főmunkatársa a rendezvénysorozat egyik szervezője a workshopon elhangzottakat összegezve elmondta, hogy az igazi tehetség utat tör magának, de ez csak kevés esetben igaz; a tehetségek minél szélesebb körben való felismerése és fejlesztése a társadalom kiemelt feladata, mert a kreatív, innovatív, önálló személyiségek munkája a fejlődés kulcseleme. A rendezvény tapasztalatait kiadvány formájában is megjelenteti a Kodolányi János Főiskola.