Ismét több száz gyerek versenyzett az ARAK-Aktív őszi döntőjén

A viadal ezúttal meghívásos volt, nyolc iskola öt-öt évfolyamának képviselői futottak, ugrottak, dobtak a Köfém-sportcsarnokban. A játékos sorverseny formában lebonyolított döntő hangulatáról a szurkolótáborok gondoskodtak, az izgalmakról pedig a remek csapatok.
2012.11.19. 20:50 |
A viadal ezúttal meghívásos volt, nyolc iskola öt-öt évfolyamának képviselői futottak, ugrottak, dobtak a Köfém-sportcsarnokban. A játékos sorverseny formában lebonyolított döntő hangulatáról a szurkolótáborok gondoskodtak, az izgalmakról pedig a remek csapatok. 
 
2010-ben indult el az ARAK "AKTÍV" névre keresztelt versenysorozata Székesfehérváron. Azóta évente két alkalommal - tavasszal és ősszel – mérkőznek meg a Programban részt vevő 8 általános iskola tanulói a „legAKTÍVabb iskola” címért.
Az ARAK Atlétikai Utánpótlás Központ által szervezett játékos terematlétikai verseny színvonalát mutatja, hogy a Tóvárosi Általános Iskola, a Hétvezér Általános Iskola és a Németh László Általános Iskola csapatai az országos terematlétikai bajnokságok döntőiben évek óta a legjobbak között vannak. A 2012-es AKTÍV döntő dobogóján is ez a 3 iskola osztozott.
A székesfehérvári utánpótlás erejét azonban az őket követő iskolák csapatai mutatják igazán. Az ARAK és a partner iskolák együttműködésének köszönhetően az elmúlt 3 évben a mezőny egyre szorosabb lett. A Magyar Atlétikai Szövetség a gyermek korosztály számára az idei évtől 7 régióban rendez versenyeket. Az idei AKTÍV eredményeit látva biztosak lehetünk abban, hogy a székesfehérvári atlétika-utánpótlás továbbra sikeres lesz!
 A 2012.nov.17-ei verseny végeredménye:
1. Tóvárosi Általános Iskola (képünkön)
2. Hétvezér Általános Iskola
3. Németh László Általános Iskola
4. Zentai Úti Általános Iskola
5. István Király Általános Iskola
6. Kossuth Lajos Általános Iskola
7. Széna Téri Általános Iskola
8. Felsővárosi Általános Iskola