-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
István a, a király hazatér - pénteken és szombaton este fél kilenckor kezdődik az előadás a Sóstón
Remélhetőleg pénteken és szombaton este elkerüli az eső a Sóstói Stadion környékét, hiszen 800 négyzetméteres színpadon 200 szereplővel mutatkozik be a Társulat által játszott István, a király rockopera Székesfehérváron. Az egyik országos televízió reggeli műsorában a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és Feke Pál a darab főszereplője is úgy fogalmazott, hogy István hazatér Székesfehérvárra, hiszen itt koronázták királlyá és itt is temették el államalapító királyunkat. Időjárás előrejelzés Székesfehérvárra
2008.07.25. 07:39 |
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvanakiraly_1.jpg)
Időjárás előrejelzés Székesfehérvárra
Az István, a király ősbemutatóját 25 évvel ezelőtt, 1983. augusztusában tartották a Királydombon. A rockoperát 1989 végéig telt házzal játszotta a Nemzeti Színház, emellett szabadtéri előadásokon is műsorra tűzték az évek folyamán. Az István a király a legnagyobb magyar lemezsiker: a Hungaroton kiadásában 1983-ban megjelent lemez, kazetta, majd CD több millió példányban fogyott el. Az előadások legkisebb közönsége, egy óvoda, közösség, a legnagyobb pedig a csíksomlyói bemutató alkalmával összegyűlt mintegy 500 ezer ember volt.
A népszerű rockopera az idei évad egyik szenzációja. A Magyar Televízió tavaly indította el a Társulat című műsorát, hogy az István, a király című darab bemutatójának 25. évfordulójára tehetséges fiatalokból, neves zsűri által kiválogatott csapat adja elő a művet. A főszerepet végül Feke Pál, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja kapta meg. Ez a legújabb feldolgozás lesz látható Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban, a városi önkormányzat és a Fehérvár FC közös szervezésében 2008. július 25. és 26-án (esőnap: július 27.) 20.30 órai kezdettel.
Ingyenes buszok az előadásokra
A Fehérvár FC Kft. az Alba Volán Zrt.-vel együttműködve ingyenes buszjáratokat indít a Társulat István, a király c. előadásának mindkét napján az előadás előtt és azt követően is. A buszjáratok a Csapó utcai forgalmi irodától, illetve a Fehérvár Áruház - József Attila utcai megállóból indulnak 19 órakor és azt követően folyamatosan, de minimum fél óránként szállítják az előadásra érkező nézőket. Az előadás után 23.15-kor indulnak vissza a Csapó utca, illetve a Fehérvár Áruház irányába. A korlátozott parkolási lehetőségek miatt kérjük, akik tehetik, vegyék igénybe az ingyenes buszjáratokat.