IV. Fehérvári Versünnep - 19 fehérvári diák az első elődöntőben

 Vasárnap tartották a Szent István Művelődési Házban a IV. Fehérvári Versünnep első elődöntőjét, ahol 19 fehérvári diák versengett azért, hogy bejusson a március 23-i döntőbe. A zsűri a február 17-ei és 23-ai válogatók után nevezi meg a döntőbe jutó 12 fiatalt, akikkel – idén először – mentori program keretében foglalkoznak majd a Vörösmarty Színház művészei.
2013.02.17. 20:00 |

Évről-évre bebizonyosodik Székesfehérváron Szent István városában, hogy a jövő reménysugarai beragyogják az eget, a fiatalok elkötelezettek az irodalom és a versek iránt. Mindezt mi sem bizonyít jobban, mint hogy immár a negyedik alkalommal került megrendezésre a Fehérvári Versünnep. A program főszervezője a Fehérvár Médiacentrum Kft., amely idén is a Székesfehérvári Egyházmegyével, az önkormányzattal, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve hívta életre a megmérettetést. Idén a verseny a Szent István Emlékév egyik kiemelkedő programja.

 Brájer Éva, alpolgármester köszöntőjében azt is hangsúlyozta, hogy a versek a mindennapi életben is támaszt nyújthatnak. A fiatalokat a versengés előtt Mészáros Attila, ifjúsági tanácsnok is köszöntötte. Az első elődöntőn az is kiderült, most sincs könnyű helyzetben a zsűri, hiszen idén is elég erős a mezőny és számos tehetség mutatkozott be.
 
A zsűri elnöke Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. A zsűri tagjai: Szalay Marianna színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Varga Sándor újságíró, Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Tornyai Gábor esperes plébános.
 
 Az első elődöntő résztvevőit vasárnap (február 24-én) 19 óra 10 perctől a
Fehérvár Televízióban
is megnézhetik. Ha kíváncsi a második fordulóra, akkor pedig, lehetőség van élőben is megnézni a produkciókat a Szent István Művelődési Házban szombaton (február 23-án) 13 órától.