-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Játékos foglalkozásra várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a Bory Iskolában
Folytatódnak az ovi-suli programok a Bory Jenő Általános Iskolában: január 13-án, pénteken délelőtt 9 és 11 óra között várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. A Téged is a Bory vár! találkozón ezúttal játékos, vidám média- és művészeti foglalkozást tartank a leendő elsős tanítók.
2017.01.06. 11:46 |
Folytatódnak az ovi-suli programok a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskolában: január 13-án, pénteken délelőtt 9 és 11 óra között várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. A Téged is a Bory vár! találkozón ezúttal játékos, vidám média- és művészeti foglalkozást tartank a leendő elsős tanítók.
![](/_user/0/Image/0000000Miki2017/Januar/Bory/Bory.jpg)
Legközelebb február 16-án farsangra, majd március 10-én környezeti foglalkozásra várják az érdeklődőket az ovi-suli rendezvények sorozatában.