-
Fokozott rendőri jelenlét
A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
2024.12.21. -
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11.
Jelentkezz szerződéses határvadásznak! – a Készenléti Rendőrség pályázati felhívása
Folyamatosan várja a jelentkezőket a határvadász képzésre a Készenléti Rendőrség. A négyhetes képzésre legalább nyolc osztályt végzett, 18-65 év közötti, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek e-mailben vagy postai úton.
2022.09.13. 15:41 |
Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott Készenléti Rendőrség Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében indít képzést, melynek eredményes teljesítése szerződéses határvadász beosztás betöltésére jogosít.
A 160 órás, négyhetes, ingyenes képzések gördülő rendszerben, ütemezetten indulnak 2022-ben a létszám feltöltéséig.
Jelentkezési feltételek:
- magyar állampolgárság,
- 18-55 év közötti életkor (még be nem töltött 55. életév),
- büntetlen előélet,
- cselekvőképesség,
- legalább alapfokú iskolai végzettségről (8 évfolyam sikeres elvégzéséről) kiállított bizonyítvány,
- egészségi, fizikai, pszichológiai alkalmasság.
- Pozitív felvételi döntéshez az alkalmasság mellett ellenőrzik a jelentkező életvitelét is.
A jelentkezést elektronikus úton a hatarvadasz@kr.police.hu címre, postai úton a Készenléti Rendőrség elérhetőségeinek egyikére kérik megküldeni, továbbá személyesen is leadható a szervek bármelyikénél.
A képzés tervezett helyszínei:
- Készenléti Rendőrség Bács-Kiskun Megyei Határvadász Század elhelyezési körlete
Cím: 6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 31. - Készenléti Rendőrség Csongrád-Csanád Megyei Határvadász Század elhelyezési körlete
Cím: 6725 Szeged, Laktanya utca 16. - Készenléti Rendőrség Békés Megyei Határvadász Század elhelyezési körlete
Cím: 4408 Orosháza, Gyopárosi út 1. - Készenléti Rendőrség Hajdú-Bihar Megyei Határvadász Század elhelyezési körlete
Cím: 4033 Debrecen, Sámsoni út 147-149. - Készenléti Rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Határvadász Század elhelyezési körlete
Cím: 4300 Nyírbátor, Bocskai út 2-4. - Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémia Járőrképző Tagozat Szeged Határrendészeti Oktatóbázisa
Cím: 6728 Szeged, Bajai út 14. - a fenti helyszíneken túl a Készenléti Rendőrség rendelkezésre álló objektumaiban
További információ a EZEN AZ OLDALON olvasható a képzésről, valamint kérhető tájékoztatás telefonon a 06 80 310 100, a 06 30 144 3030, illetve a 06 30 144 3040 számokon.