-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Jelentősen megemelkedik a csecsemőgondozási díj összege
Novák Katalin elmondása szerint az emelés révén a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerül a család, mint azt megelőzően. Ugyanis a csed után csak személyi jövedelemadót kell megfizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási járulékot nem.
Minderre a jövő évi költségvetésben - egy módosítás nyomán - 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása, az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. Ezt szolgálja a csed összegének megemelése is.
Példaként említette: amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban. Viszont a csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent.
A csed korábbi összegéhez képest - a példánál maradva - 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos bővülést jelent.
Mindez a kormány számításai szerint évente 28,5 milliárd forintos költségvetési forrást igényel - mondta Novák Katalin.
A csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.