-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Jelentősen több üdülési csekket vásároltak az idén - már éttermek is elfogadják
Az idén 1500 szállodai étterem akkor is elfogadja az üdülési csekket, ha a vendég nem a hotelben lakik. A kört folyamatosan bővítik, eleinte a kiemelt üdülőkörzetekre, majd a nagyvárosokra is kiterjesztik. Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta: az idei év első négy hónapjában 8,3 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket a gazdálkodók, míg az előző év hasonló időszakában 5 milliárd forint volt a forgalom. Az idén több mint 800 ezren, míg tavaly 500-600 ezren jutottak üdülési csekkhez. Eddig 3109 szállodában lehet üdülési csekkel fizetni, ezek közül 1500 rendelkezik étteremmel, először ezekben biztosítják a csekk szállás igénybevétele nélküli elfogadását.
2006.05.11. 08:28 |
Az idén 1500 szállodai étterem akkor is elfogadja az üdülési csekket, ha a vendég nem a hotelben lakik. A kört folyamatosan bővítik, eleinte a kiemelt üdülőkörzetekre, majd a nagyvárosokra is kiterjesztik. Éttermekben is felhasználható lesz az üdülési csekk a kiemelt üdülőkörzetekben az idei szezonban - jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.
Az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán Budapesten sajtótájékoztató keretében írta alá a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Vendéglátó Szövetség, valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége vezetője.
Húszmilliárdos forgalom várható
Kolber István az együttműködés támogatójaként elmondta: az üdülési csekk az elmúlt évek sikertörténete, míg tavaly 15 milliárd forint volt, addig az idén 20 milliárd forint lesz várhatóan a forgalma. Az idén 114 ezer szociálisan rászoruló üdülését szolgálja az üdülési csekk 3,1 milliárd forint értékben - tette hozzá. Kiemelte: a Magyarországon beváltható üdülési csekk hozzájárul a turizmus ágazat stabilitását adó belföldi turizmus további bővüléséhez, és a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia egyik fő célkitűzésének, az életminőség javításának megvalósítását is elősegíti.
A miniszter ismertette: a Regionális operatív program keretében jelenleg 100 turisztikai fejlesztés zajlik az országban, és a támogatási források 2007-től megsokszorozódnak. Az Új Magyarország programban a turizmus kiemelt fejlesztési terület - emlékeztetett Kolber István.
Egyre többen kapnak üdülési csekket
Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta: az idei év első négy hónapjában 8,3 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket a gazdálkodók, míg az előző év hasonló időszakában 5 milliárd forint volt a forgalom. Az idén több mint 800 ezren, míg tavaly 500-600 ezren jutottak üdülési csekkhez.
Az elnök ismertette: a Magyar Vendéglátók Ipartestületének adatai szerint Magyarországon 53 ezer melegkonyhás étterem működik jelenleg. A szerződések megkötését egyelőre a kiemelt üdülőkörzetekben kezdik el, de tervezik a kezdeményezés kiterjesztését a nagyobb városokra is.
Ezerötszáz étterem az első körben
Karácsony Mihály tájékoztatása szerint eddig 3109 szállodában lehet üdülési csekkel fizetni, ezek közül 1500 rendelkezik étteremmel, először ezekben biztosítják a csekk szállás igénybevétele nélküli elfogadását. Az üdülési csekk a kibocsátás dátumától számított egy évig váltható be mintegy négyezer magyarországi szálláshely-, turisztikai, kulturális, szabadidős és utazási szolgáltatónál.