-
Vízkereszt napja
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia - „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” - néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető. Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka is.
2025.01.06. -
Újévi keddcsináló
Idén is folytatódik a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című programsorozat. A Viktória Rehabilitációs Központban 2025. január 7-én 18.00 órakor kezdődő eseményen Vörös Janka jazzénekes, dr. Demeter Zsófia történész és Kiszely Krisztián fotóművész-grafikus lesznek a vendégek.
2025.01.03. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Jelmezes felvonulás a Fő utcán este 7 órától - ma kezdődnek a Királyi Napok
Kedden este hét órakor kezdődik a 2006-os Királyi Napok a résztvevő csoportok felvonulásával. A Malom utcától a Városház térig görög, belga, francia, szlovén, bolgár, lengyel, indiai, orosz és magyar táncosok vonulnak majd fel jelmezben, este nyolc órától pedig a Városház téren felállított szabadtéri színpadon lesz a fesztivál ünnepélyes megnyitója, amit a résztvevő csoportok bemutatkozó műsora követ. Augusztus 20-ig minden délután 5 órakor kezdődnek a programok a Városház téren, a táncházban a folkest pedig minden este 10 órakor veszi kezdetét. Részletes program
Székesfehérvár életében az augusztus több mint 1000 éve kivételes időszaknak számít. Már az államalapító Szent István király is kitűntette a kereszténységből fakadó tiszteletével. Halála, majd szentté avatása után valóságos szakrális kultusz alakult ki augusztus egyházi ünnepei köré, majd magához a szent királyhoz. Ezt szentesítette 1222-ben az Aranybulla, amely Európa második alkotmányának számít, és kötelező ünneppé emelte Szent István emléknapját, s a Királyi Napok révén Alba Regia az ország közjogi centruma lett.
Ezekben a napokban, augusztus 20-a környékén a király minden körülmények között megjelent Székesfehérváron és az úgynevezett Királylátó Napok keretében meghallgatta az ország ügyes-bajos dolgait ekkor fényes ünnepségekkel köszöntötték Szent István ünnepét.
Az egykori királyi város az emberiség legegyetemesebb nyelvével, zenével és tánccal emlékezik múltjára, s köszönti mai lakóit és vendégeit.Mindig újabb, más és más nemzet táncaival, zenéjével várjuk és köszöntjük mindazokat, akik megtisztelik a Királyi Napok székesfehérvári rendezvényeit.
Napi Programok:
2006. augusztus 15.
10:30 Gönyey Sándor néprajzi fotókiállítás megnyitója, Táncház
19:00 A résztvevő csoportok bemutatkozó jelmezes felvonulása a belvárosban (Malom u. - Fő u. - Városház tér), utcatánccal az útvonal több helyszínén.
Szabadtéri színpad:
20:00-22:00 A fesztivál ünnepélyes megnyitója a Szabadtéri színpadon, melyet a résztvevő csoportok bemutatkozó műsora követ.
Táncház - folkest:
22.00 A résztvevő csoportok táncháza
2006. augusztus 16.
Szabadtéri színpad:
17:00-18:00 Gyermekprogram
18:00 Zenekarok bemutatói: India, Lengyelország, Franciaország, Técsői banda
19:00-22:00 Belgium, Oroszország, Szlovénia
Táncház - folkest:
20:00-22:00 „Királyi filmvászon”
22:00 India, Lengyelország, Franciaország
2006. augusztus 17.
Szabadtéri színpad:
17:00-18:00 Gyermekprogram
18:00 Zenekarok bemutatói: Belgium, Törökország, Flare Beas
19:00-22:00 Bulgária, India, Görögország
Táncház - folkest:
20:00-22:00 „Királyi filmvászon”
22:00 Belgium, Törökország, Sandyadipa Kar(India), Flare Beas
2006. augusztus 18.
Szabadtéri színpad:
17:00-18:00 Gyermekprogram
18:00 Zenekarok bemutatói: Bulgária, Görögország
19:00-22:00 Franciaország, Törökország, Oroszország
Táncház - folkest:
20:00-22:00 „Királyi filmvászon”
22:00 Bulgária, Görögország
2006. augusztus 19.
Szabadtéri színpad:
17:00-18:00 Gyermekprogram
18:00-19:00 Alba Regia Táncegyüttes és utánpótlás csoportjai (4-9. osztály, kisjunior)
19:00-20:00 Lengyelország
20:00-22:00 Junior, Felnőtt együttes, Senior csoportok bemutatója
Táncház - folkest:
20:00-22:00 „Királyi filmvászon”
22:00. Szlovénia, Oroszország
2006. augusztus 20.
19.00 A résztvevő csoportok jelmezes felvonulása a belvárosban, több helyszínen utcatánccal.
Szabadtéri színpad:
20.00-22:00 Fesztiválzáró gálaműsor
22.30 Búcsúzás ünnepi tűzijátékkal. (az időpont változhat)
Eső esetén a nyitó és záró gálaműsorokat az Arév Sportcsarnokban tartjuk.
„Tágasságot nekünk is, ha kicsinyek vagyunk is!”
Gyermekprogramok a Városház téren augusztus 16-19-ig 17:00-18:00. A fesztiválra érkező vendégcsoportok és az Alba Regia Táncegyüttes közreműködésével.
„Királyi Filmvászon”
Válogatás a magyarországi hivatásos táncegyüttesek filmanyagából és az Alba Regia Táncegyüttes archívumából. (előadások, koreográfiák, fesztiválfilmek…)
a Táncházban augusztus 16-19-ig 20:00-22:00.
Résztvevő csoportok:
. "Rizes Agriniu " Silogos Filon Tis Paradosis – Görögország
. ”Folk Dance Group Pallieterke” – Belgium
. ”The Folklore Group Salmorenc from Voiron” – Franciaország
. „ Emona” Folklore Group – Szlovénia
. ”Bulgarian Dance Group” – Bulgária
. ”Juhas” Folk Group – Lengyelország
. „Bhangra” & Sandhyadipa Kar táncművésznő – Punjab, India
. ”Boyaryshnya” National Folk Dance Ensemble – Oroszország
. ”Motif Folklore, Education and Teaching Foundation” – Törökország
. „Alba Regia” Táncegyüttes - Magyarország