-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Jó látni, hogy javul a játékunk - Jensen
Pénteken a Slavia Praha csapatát, kedden pedig már az FTC-Rail Cargo Hungaria-t fogadta a Köfém Sportcsarnokban a Fehérvár KC, majd csütörtöktől szombatig Horvátországban játszik három meccset Pål Oldrup Jensen együttese. Az FKC mestere egyértelmű fejlődést látott tanítványai játékában a Ferencváros elleni mérkőzésen.
2013.08.08. 09:38 |
Pénteken a Slavia Praha csapatát, kedden pedig már az FTC-Rail Cargo Hungaria-t fogadta a Köfém Sportcsarnokban a Fehérvár KC, majd csütörtöktől szombatig Horvátországban játszik három meccset Pål Oldrup Jensen együttese. Az FKC mestere egyértelmű fejlődést látott tanítványai játékában a Ferencváros elleni mérkőzésen.
„Nagyon elégedett vagyok a Ferencváros elleni mérkőzéssel, különösen a támadó játékunkkal. Sokkal összeszedettebbek voltunk, és jobban összpontosítottunk a megbeszélt feladatainkra. Jó látni, hogy javul a játékunk.
Sokkal jobban és többet mozogtunk támadásban. Szintén jobb volt az összjátékunkban az időzítés, és taktikusabban is játszottunk. Mindez együtt okozta a fejlődést az előző héthez képest.
Tovább fogunk dolgozni a támadó és védő játékunkon egyaránt. Azon vagyunk, hogy több védekezési rendszerünk legyen, és azokban otthonosan mozogjanak a lányok. Jelenleg ez az első számú feladatunk a lerohanás mellett. Ebben a játékelemben csökkentenünk kell a hibáink számát.“
Az FKC horvátországi túrájának programja:
Augusztus 8. (csütörtök), 19:30: RK Podravka – Fehérvár KC (Kapronca)
Augusztus 9. (péntek): 18:30: Lokomotiva Zagreb – Fehérvár KC (Zágráb)
Augusztus 10. (szombat): 13:30: Lokomotiva Zagreb – Fehérvár KC (Zágráb)
A Podravka és a Lokomotiva is résztvevője a jövő heti, a Köfém Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Fabo Kupának, melynek négycsapatos mezőnyét a szlovák bajnok Iuventa Michalovce és a házigazda Fehérvár KC teszi teljessé.
A Fabo Kupa programja:
Augusztus 16. (péntek):
17:00 Iuventa Michalovce – Lokomotiva Zagreb
19:00 Fehérvár KC – RK Podravka
Augusztus 17. (szombat):
13:00: 3-4. helyért (pénteki meccs vesztesei)
15:00: Döntő (pénteki meccs győztesei