Jó rajt után simán verte a Körmendet az Alba Fehérvár

A januári csarnokavató óta először találkozott az Alba Fehérvár és a Körmend a kosárlabda bajnokságban. Akkor a vendégek nyertek, visszavágásra készült az Alba, amelyben pályára léphetett Brandon Wood. Nagyon jó első negyeddel adta meg az alaphangot a Fehérvár, utána pedig tartotta megszerzett előnyét. A második félidőben húsz fölé nőtt a különbség, és simán hozta a hazai győzelmet Marcel Tenter csapata.
Alba Fehérvár - Körmend 99-82
2014.10.22. 17:47 |
A januári csarnokavató óta először találkozott az Alba Fehérvár és a Körmend a kosárlabda-bajnokságban. Akkor a vendégek nyertek, visszavágásra készült az Alba, amelyben pályára léphetett Brandon Wood. Nagyon jó első negyeddel adta meg az alaphangot a Fehérvár, utána pedig tartotta megszerzett előnyét. A második félidőben húsz fölé nőtt a különbség, és simán hozta a hazai győzelmet Marcel Tenter csapata.
 
Miután Brandon Wood minden papírja megérkezett, benevezhette őt a meccsre Marcel Tenter, akinek így ki kellett hagynia másik három légiósából valakit. Cleveland Melvin lett az "áldozat", nem meglepő módon, hiszen palánk alatt szükség volt Djapa tömegére, Kromah pedig a csapat legeredményesebbje volt az előző két mérkőzésen. Centerben dominált az első percekben az Alba, Csorvási és Djapa kedvükre szerezték a kosarakat, miközben védekezésben is jól teljesített a csapat. Időt is kért a Ködmend edzője négy perc után. Sok foganatja nem lett, könnyedén növelte előnyét a házigazda, Csorvási pedig elérte a tíz pontot az első negyed végére.
A másodikban beállt és azonnal labdát, majd kosarat szerzett Blaskovits, a különbség pedig nem csökkent. Bár két körmendi kosár után Marcel Tenter időt kért, azért alapvetően az Alba akarata érvényesült. Tíz pontnál közelebb nem tudott kerülni ellenfeléhez a Körmend, igaz, a mieink sem remekeltek támadásban ebben a periódusban. A negyed hajrájában Supola és Djapa is triplát dobott, amire Govens válaszolt, szintén kintről, vagyis mezőnyből jöttek a pontok. Magabiztos vezetéssel mehetett pihenőre az Alba, majdnem elérve a félszáz pontot szünetig.
A harmadik negyed eleje nem a védekezésről szólt egyik oldalon sem, aminek szép kosarakat köszönhettünk. Lasan Kromah beindult, Djapa folytatta a pontgyártást, a másik oldalon pedig Lemon aktivizálta magát. Húszra nőtt a fehérvári előny a negyed felénél, centerben különösen nagy volt a különbség a csapatok között. A triplákat az egerszegi meccshez képest sokkal jobb arányban dobták a mieink, Wood is beemelte a másodikat. A vendégeknél sok eladott labda jelezte, hogy nem találják az Alba védekezésének ellenszerét, nyugodt helyzetből várhattuk a záró játékrészt.
Két perc alatt egyetlen Alba-mezőnykosár esett a negyedik negyed elején, de mivel a Körmend sem remekelt, nem lett szoros a meccs. Néhány átengedett lepattanó bosszantotta Marcel Tentert, aki időkéréssel próbálta átzökkenteni csapatát a kis holtponton.Sikerült, jött néhány gyorsan, látványosan átvitt labda, könnyű kosár, tovább nőtt Kromah és Csorvási pontjainak száma is, miközben a Körmend is megmutatta, hogy jobb játékra képes annál, amit a meccs elején láttunk tőle. De hiába jöttek megkésve a vasi triplák, a magabiztos Alba-győzelmet nem veszélyeztették. Második hazai meccsét is behúzta a fehérvári csapat, amely a folytatásban szombaton Pécsen lép pályára.
 
Alba Fehérvár - Egis Körmend 99-82 (30-16, 19-20, 23-15, 27-31)
Alba: Tóth P. 9, Wood 17/9, Kromah 19, Djapa 18/6, Csorvási 24. Csere: Kovács Á. 1, Supola 7/3, Blaskovits 4.
Körmend: Lemon 20/9 , Govens 19/6, Ferencz 4, Tóth N. , Sharakidze 7, csere: Kolaric 8, Popadic 7/3, Sonyák 5/3, Török 12.