-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
Jól haladnak a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épületének kivitelezésével
Egy éven belül elkészülhet a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épülete. Az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően a központi műtő és az intenzív osztály egyik része egy hatezer négyzetméteres, háromszintes létesítményben kap helyet. Októberben tették le az alapkövet, akik pedig mostanság jártak a környéken láthatják azt is, hogy szépen haladnak a munkával.
2013.11.19. 08:35 |
Egy éven belül elkészülhet a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épülete. Az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően a központi műtő és az intenzív osztály egyik része egy hatezer négyzetméteres, háromszintes létesítményben kap helyet. Októberben tették le az alapkövet, akik pedig mostanság jártak a környéken láthatják azt is, hogy szépen haladnak a munkával. Dr. Csernavölgyi Istvántól, a kórház főigazgatójától kérdeztük, hol tart most a beruházás.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/korhaz02.jpg)
Az épület alatt húzódó aszalvölgyi árok új csatornája elkészült, az alapozását követően pedig a tartószerkezet építése zajlik.
A tervek szerint egy év alatt készülnek majd el, de milyen lépcsőben?
Az új épület átadása jövő év májusára tervezett, ennek átadását követően kezdődik meg a hotel és diagnosztikai épületek érintett szakaszainak felújítása.
Mintegy 8 milliárdból valósul meg a fejlesztés, ez az egész komplex beruházásra értendő?
Igen ennek valamivel több mint felét az építésre, felújításra fordítjuk, de ide értendő egy új 10kv nagyfeszültségű kábel cseréje és a megnövekedett igényekhez igazodó több mint 100 férőhelyes parkolók kialakítása is.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/korhaz03.jpg)
Az építkezésen túl jut majd forrás a korszerű berendezésre is?
Valamennyi, az új épületben elhelyezésre kerülő osztály (műtők, intenzív osztály, szeptikus osztály, központi sterilizáló) egészségügyi eszközparkja megújul, emellett a teljes a radiológia is digitális rendszerben működő eszközöket kap. A betegellátáshoz kapcsolódó bútorok is beszerzésre kerülnek, korszerű XXI. századi technológiát tükrözve.
Milyen változást hoz majd az intézmény életében a beruházás?
Az új, központi diagnosztikai épület meghatározó lépésnek tekintendő a közép- és hosszú távú terveink vonatkozásában. Célunk egy megyei, regionális és meghatározott ellátások esetében országos ellátási területtel bíró, komplex ellátást már most nyújtani tudó egészségügyi térségi központ létrehozása. A belső betegutak rövidebbé, racionálisabbá válnak, példának okáért a központi aktív betegellátó tömbbe kerül a CT diagnosztika mellé a neurológia is.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/korhaz01.jpg)
Ez a fejlesztés erősítheti majd a Szent György Egyetemi Oktató Kórház központi szerepét a régióban?
Mindenképpen. A Dunántúl legnagyobb kórházaként, több mint 1600 ágyon, olyan széles spektrumú és magas szakmai színvonalú betegellátást biztosítunk, amely központi szerepünket egyértelművé és megkérdőjelezhetetlenné teszi. Fontos hangsúlyozni, hogy már most is kevés kivétellel – pl. nyitott szívműtét - valamennyi egészségügyi ellátás nyújtani tudjuk a nap 24 órájában az év minden napján. Fejlesztési tervünk a járóbeteg-ellátástól az aktív ellátáson keresztül a rehabilitációig felöleli a teljes szakellátói palettát. Törekvésünk, hogy további fejlesztések révén a rendelkezésre álló, országos szakmai elismertséggel rendelkező humán erőforrásunk részére korszerű, modern infrastruktúrával bíró hátteret teremtsünk.