-
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Királyok és kardforgatók
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
2024.08.01. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Jónás Attila illusztrációi a Csók István Képtárban
Jókai, Maupassant, Vasari, Agatha Christie, Dosztojevszkij és Bernhard műveiből lesz felolvasás március 27-én este hétkor a Csók István képtárban Jónás Attila kiállításmegnyitóján. A hat részletet Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművésznő és Ujházi Péter Munkácsy-díjas festőművész olvassa fel Jónás Attila 6 illusztráció című tárlata keretében. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak.
2013.03.25. 08:40 |
Jókai, Maupassant, Vasari, Agatha Christie, Dosztojevszkij és Bernhard műveiből lesz felolvasás március 27-én este hétkor a Csók István képtárban. A hat részletet Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművésznő és Ujházi Péter festőművész olvassa fel Jónás Attila 6 illusztráció című tárlata keretében. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/marcius/Jo__na__s_meghi__v2.jpg)