-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Jótékony célra ajánlják fel nyereményüket a tenisztorna győztesei
Tizenhét csapat részvételével rendezték meg vasárnap az első Ecotype Jótékonysági Amatőr Tenisz Csapatversenyt a Bregyó Sporttelepen. A tervek szerint kétnaposra tervezett rendezvény menetrendjét jelentősen átírta a szombati esős idő, így az egész viadalt vasárnap rendezték meg. A nevezési díjakból összesen 200.000 Ft gyűlt össze, melyet a győztes csapat tagjai jótékony célra ajánlanak fel.
2013.09.15. 19:45 |
Tizenhét csapat részvételével rendezték meg vasárnap az első Ecotype Jótékonysági Amatőr Tenisz Csapatversenyt a Bregyó Sporttelepen. A tervek szerint kétnaposra tervezett rendezvény menetrendjét jelentősen átírta a szombati esős idő, így az egész viadalt vasárnap rendezték meg. A nevezési díjakból összesen 200.000 Ft gyűlt össze, melyet a győztes csapat tagjai jótékony célra ajánlanak fel.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/Jotekonysagi_tenisz_0065ropte.jpg)
Bravúros mozdulatokban nem volt hiány az első Ecotype Jótékonysági Amatőr Tenisz Csapatversenyen.
Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első Ecotype Jótékonysági Amatőr Tenisz Csapatversenyt vasárnap a Bregyó Sportcentrumban. A Szent István Emlékévhez kapcsolódó programra csütörtökig lehetett nevezni. A megmérettetésen minden forduló két egyéni és egy páros mérkőzésből állt, a versenyzők pedig egy nyert szettig játszottak. A tenisztornára azok jelentkezhettek, akik sem az országos bajnokságban, sem a Magyar Tenisz Szövetség ranglistáján nincsenek rajta. Az 50. életévüket betöltött profi játékosok azonban részt vehettek az eseményen.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/Jotekonysagi_tenisz_0235_pacsi.jpg)
Elismerés a kiváló játékért. A győztesek összesen 200.000 Ft-ot ajánlanak fel jótékony célra.
A szombati esős idő azonban jócskán átírta a forgatókönyvet. A szervezőknek a nagymennyiségű csapadék miatt az egész rendezvényt vasárnap kellett lebonyolítaniuk. Ennek következtében csak kora este derült ki a teniszverseny végeredménye. A döntőben a Szabó Zoltán- Szarka Zoltán páros 2:1-re győzte le a Turanitz Gergő- Balogh Benedek- Ádám Zsolt nevével fémjelzett alakulatot. Harmadik helyen a Váradi Zoltán- Tüdő Zoltán duó végzett.
A győztesek a 200.000 Ft-os nyereményt jótékony célra ajánlják fel, melyet a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítvány kap. A szervezők nagyon elégedettek voltak az első rendezvény végeztével. „Nagyon örülünk, hogy sikerült megrendeznünk a szombati esős idő ellenére is a tenisztornát. Jövőre természetesen újabb viadalt kívánunk lebonyolítani” – mondta Galambos Gábor főszervező.
A torna végeredménye:
1. Szabó Zoltán- Szarka Zoltán
2. Turanitz Gergő- Balogh Benedek- Ádám Zsolt
3. Váradi Zoltán- Tüdő Zoltán