-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Jótékony Ötös - ezúttal Székesfehérvár polgármestere volt a sorozat vendége
A Jótékony Ötös nevű sorozat keretében ismert sportolók és közéleti szereplők választanak ki öt számot, amit megjátszanak a lottón. Ezúttal dr. Cser-Palkovics András polgármester volt a vendég. A NoNém Média és a bajnokokvarosa.hu kezdeményezte a jótékonysági akciót, amellyel a fogyatékkal élők úszásterápiájával foglalkozó, helyi Bója SE munkáját segítik.
2013.06.25. 15:28 |
A NoNém Média és a bajnokokvarosa.hu kezdeményezte azt a jótékonysági akciót, amellyel a fogyatékkal élők úszásterápiájával foglalkozó, helyi Bója SE munkáját segítik. A Jótékony Ötös nevű sorozat keretében ismert sportolók és közéleti szereplők választanak ki öt számot, amit megjátszanak a lottón. Ezúttal dr. Cser-Palkovics András polgármester volt a vendég.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/bvaros2.jpg)
A Jótékony Ötös nevű sorozat hét hónapon át tart majd. A vendégek pályafutásukról mesélnek és ehhez kapcsolódóan választanak ki öt számot, amiket a lottón megjátsszanak.
A nyert összeget teljes egészében a Bója SE kapja meg. Amennyiben nem húznának ki, csak egy számot, vagy egyet sem a heti sorsoláson, úgy a kettesnek megfelelő összeget a szervezők beteszik a jótékonysági alapba.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/jotekony1.jpg)
A befolyó összeget szintén a Bója SE kapja. A székesfehérvári egyesület mozgássérült és fogyatékkal élő fiatalok számára tart úszásterápiás foglalkozásokat, hosszú évek óta.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/yo1.jpg)