-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Jótékonysági Amatőr Tenisz Csapatverseny a Szent István Emlékév jegyében
Jótékonysági amatőr tenisz csapatversenyt rendeznek szeptember 14-én és 15-én Fehérváron a Bregyó Teniszcentrum hét pályáján. A nevezési díjakból befolyt összeget a torna győztese által kiválasztott alapítvány részére ajánlják fel. A Szent István Emlékév jegyében megrendezett tornán amatőr játékosoknak lesz versenyzési lehetősége. Minden forduló 2 egyéni és 1 páros mérkőzésből áll 6 gémig tartó játékkal.
2013.09.09. 11:22 |
Jótékonysági amatőr tenisz csapatversenyt rendeznek szeptember 14-én és 15-én Fehérváron a Bregyó Teniszcentrum hét pályáján. A nevezési díjakból befolyt összeget a torna győztese által kiválasztott alapítvány részére ajánlják fel. A Szent István Emlékév jegyében megrendezett tornán amatőr játékosoknak lesz versenyzési lehetősége. Minden forduló 2 egyéni és 1 páros mérkőzésből áll 6 gémig tartó játékkal.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/szeptember/tenisz1.jpg)
„A Szent István Emlékévnek óriási közösségformáló ereje van. Ez többek között abban mutatkozott meg az elmúlt hónapokban, hogy rengetegen vettek részt a kulturális és sportrendezvényeinken. Fontos, hogy mindenki részesüljön a város értékeiből. A hétvégi teniszverseny jó példája annak, hogy a sporttársadalom ismét nagy erőfeszítést tesz a rászorulók támogatására. Köszönetünket fejezzük ki a szervezőknek és a szponzoroknak, hogy lehetővé tették a torna megrendezését.” – mondta el Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/szeptember/tenisz01.jpg)
„Mi a jótékonysági tenisztorna megrendezésével járulunk hozzá a Szent István Emlékévhez. Külön öröm számunkra, hogy Székesfehérvár Önkormányzata és a szponzoraink első szóra vállalták a verseny lebonyolítását és a rendezvény támogatását, amiért köszönettel tartozunk! Terveink szerint ezentúl minden évben megrendezzük a tornát.” – hangsúlyozták Galambos Gábor és Kiss Attila főszervezők. Elmondták: minden forduló két egyéni és egy páros mérkőzésből áll, a versenyzők egy nyert szettre játszanak. A tornán azok vehetnek részt, akik sem az országos bajnokságban, sem a Magyar Tenisz Szövetség ranglistáján nem szerepelnek, de jelentkezhetnek az 50. életévüket betöltött profi játékosok is. Szombaton kerül sor a csoportmeccsekre, vasárnap a továbbjutók egyenes kieséses rendszerben folytatják a küzdelmeket. A jelentkezéseket szeptember 12-ig, csütörtökig fogadják az info@teniszlabda.hu email címen, vagy a +36 30 558 2660 és a +36 30 377 0500-ás telefonszámokon. Nevezni egyedülálló módon véradással is lehet.
.
A verseny névadó szponzora, az épületgépészettel, épületenergetikával és a megújuló energetikával foglalkozó Ecotype Kft. nagy örömmel fogadta a felkérést a torna támogatására. Hegedűs Viktor ügyvezető a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „A környezetvédelem és a megújuló energiák ügye iránt elkötelezett polgárok fogékonyak a jótékonyság és a társadalom megsegítése iránt is, ezért tartottuk fontosnak a torna szponzorálását. Cégünk ezzel a versennyel indítja el új, „A jövődért teszem fel” című támogatási programját, melynek lényege, hogy minden egyes, megújuló energetikával működő rendszer felszerelése után egyszeri, pénzbeli támogatást nyújtunk a Székesfehérváron, vagy környékén működő utánpótlás sportszervezeteknek. A támogatott egyesületet a vásárlók fogják kiválasztani”.
„A sport többször bebizonyította, hogy hidat képez, és összehozza a gazdasági élet és a társadalom szereplőit. Ezt felismerve számunkra is fontos üggyé vált, hogy hozzájáruljunk az amatőr tenisztorna megrendezéséhez.” – nyilatkozta Majdán Ervin, a Regál Nyomda és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője. Szavai szerint a kijelölt szervezetek valóban rászorultak és méltóak a támogatásra, így a nevezési díjakból befolyó pénz valóban jó helyre kerül. Székesfehérvár Önkormányzata egy listát állít össze a támogatható szervezetekről, közülük a torna győztese választja ki azt, amelynek felajánlja a díjat. A támogatásban részesülő alapítványok, egyesületek száma a befolyt összeg mértékétől is függ.