-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Jótékonysági gyűjtés a belvárosi Szeretetházikóban
Ismét meghirdette karácsonyi adománygyűjtő akcióját a Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A Magyar Király előtt felállított Szeretetházikóban egészen december 24-ig várják a támogatásokat, a cipősdobozba rejtett ajándékokat, melyeket ellenőrzött, követhető módon osztanak szét a valóban rászoruló családok és gyermekek körében.
2016.12.02. 13:53 |
Ismét meghirdette karácsonyi adománygyűjtő akcióját a Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A Magyar Király előtt felállított Szeretetházikóban egészen december 24-ig várják a támogatásokat, a cipősdobozba rejtett ajándékokat, melyeket ellenőrzött, követhető módon osztanak szét a valóban rászoruló családok és gyermekek körében.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0december/szeretethaziko03.jpg)
Az adományozók könnyen megtalálhatják a belvárosi Szeretetházikót, melyet ezúttal a Hotel Magyar Király előtt téren, a világító óriásgömbök mellett helyeztek el. A Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány akciója keretében önkéntesek gyűjtik a támogatásokat egészen december 24-ig, hétköznapokon 12.00-19.00 óra között, míg szombaton és vasárnap 10.00-19.00 óra között. Szeretettel és hálával fogadják a tárgyi adományokat, játékokat, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszereket és főként a cipősdobozba rejtett ajándékokat arra vonatkozó megjelöléssel, hogy azokat hány éves fiú- vagy lánygyermeknek szánják. Az adományozók akár készpénzes támogatásaikat is elhelyezhetik a Szeretetházikó gyűjtőurnájában, a pénzt az alapítványon keresztül fordítják a rászorulók megsegítésére. Az akció lebonyolításában ismét az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület önkéntesei működnek közre.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0december/szeretethaziko01.jpg)
A szervezők bíznak a székesfehérváriak szolidaritásában, segítő szándékában, és remélik, hogy az idei akció legalább annyira sikeres lesz, mint a tavalyi.
A kezdeményezést ismertető sajtótájékoztatón Horváth Ildikó, a Székesfehérvári Szociális Alapítvány titkára és szociális vezetője elmondta, büszke arra, hogy a tavalyi akció nagyon sikeres volt. Ennek tükrében bízhatunk abban, hogy a jó szándék idén is célba ér, és egyre többen hozzájárulnak a szükségben élő embertársaik megsegítéséhez, legyen szó akár gyerekekről, felnőttekről, vagy idősekről. A Szeretetházikó megérintette az adományozók szívét, és Fehérvár valóban gondoskodik a rászorulókról.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0december/szeretethaziko02.jpg)
Bozai István városgondnok örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Szeretetházikó immár második alkalommal nyitja meg kapuit a Belvárosban. Reméli, hogy a kezdeményezés ismét sikeres lesz és a következő években a város egyik legintenzívebb jótékonysági kampányává növi ki magát. Arról is beszélt, hogy a Székesfehérvári Szociális Alapítvány több infrastruktúra-fejlesztést valósított meg az elmúlt évben. A Mura utcában egy adományosztó központot alakítottak ki, melynek helyiségét a Széphő Zrt. bocsátotta rendelkezésre, továbbá a Városgondnokság egy kisteherautót biztosított a szervezet számára.
A támogatásokat ellenőrzött, követhető módon juttatják el a székesfehérvári rászorulók számára. Az ICSKE december 17-én a Felsővárosi Közösségi Házban tartja nagyszabású karácsonyi adományosztó rendezvényét, melynek keretében a meghívott családok a helyszínen vehetik át az ajándékaikat. Az ünnepséget követően az ICSKE által gondozott családok és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ számára is juttatnak az adományokból. A kezdeményezés keretében, a szeretetre hangolva igyekeznek megszólítani azokat az embereket, akik együttéreznek a szegény sorsúakkal, a szükségben élő családokkal. Azt kívánják, hogy minél többeket érintsen meg a jótékonyság szándéka, így tegyék örömtelibbé, szebbé a támogatásra szorulók ünnepét. Aki csak teheti, jöjjön és adományozzon jó szívvel! – tette hozzá Láng Györgyné, az alapítvány elnöke.