-
Nyolcvankettő éve, ezen a napon kezdődött a doni tragédia
Nyolcvankettő éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. Január 12-én, vasárnap az urivi áttörés 82. és a Don-kanyar Emlékkápolna felszentelésének 31. évfordulóján lobbannak fel az emléktűz lángjai.
2025.01.12. -
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30.
Jóváhagyta a Vatikán a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontját
A bíboros azután javasolt új időpontot, hogy Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszust.
Erdő Péter április végén az M1 aktuális csatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy Ferenc pápa döntését a halasztásról körültekintő mérlegelés előzte meg. A Szentszék egészségügyi szervezete tanulmányozta a nemzetközi járványhelyzetet, és ezt alapján határoztak arról, hogy a következő két-három évre tervezett nagy nemzetközi eseményeiket elhalasztják, ügyelve arra, hogy ne kerüljenek emiatt átfedésbe egymással.
Az első programot, a budapesti NEK-et 2021-re, a Családok Világtalálkozóját 2021-ről 2022-re, az Ifjúsági Világtalálkozót pedig 2022-ről 2023-ra helyezték át.
Az eredetileg 2020. szeptember 13. és 20. közé tervezett kongresszusra csaknem száz országból több mint ötvenezer ember regisztrált. A záró misére Ferenc pápát is várták.
A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek. A katolikus egyház az oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezi meg.
Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.