-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Kedden kezdődik a Zombori út felújítása - terelőúton jár a 17-es és a 22-es
![Kedden kezdődik a Zombori út felújítása - terelőúton jár a 17-es és a 22-es](/_upload/images/news/50372/zombori01.jpg)
Június 26-án, kedden megkezdődnek a Zombori út közmű-rekonstrukciós és útburkolat-felújítási munkái a STRABAG Általános Építő Kft. kivitelezésében. A tervek szerint hét hónap áll a cég rendelkezésére, hogy befejezzék a felújítást (ez kedvezőtlen téli időjárás esetén módosulhat).
A munkálatok idején a Zombori utat 100-150 m-es szakaszokban zárják le teljes szélességben, az utca további szakaszait zsákutcaként lehet majd használni. Az egyes lezárási szakaszokról a lakókat a kivitelező írásban értesíti.
Az első szakaszként június 26-án, kedden 8 órától a Zombori út Verseci utcai végétől a Zombori u. 20. kapubejárójáig, valamint a lakótelepi út csatlakozása kerül lezárásra.
A munka teljes idején a 17-es és a Könnyűfémműt érintő 22-es számú autóbuszok a Zombori út helyett a Topolyai út – Verseci út – Topolyai út útvonalon közlekednek. A városból kifele tartó buszok a Zombori út (Budai út) megállóban és a Verseci úton (Könnyűfémmű), míg a centrum felé közlekedők a Verseci út (Könnyűfémmű) után a Budai út (Donát u.) megállóban állnak meg.
Kérik a lakosság és az utazók megértését és türelmét, a kisgyermekek fokozott felügyeletét, valamint felhívják a figyelmet, hogy a korlátokkal lezárt munkaterületen nem lehet közlekedni.