-
Szociális intézményvezető köszöntése
A Városházán köszöntötték kedden a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény nyugdíja vonuló igazgatóját. Mészáros Józsefné 2011 decembere óta vezette a több egységből álló, idősgondozással foglalkozó és összesen mintegy 200 főt foglalkoztató intézményt. Nagy felelősséggel járó, áldozatos munkáját Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönték meg.
2024.12.03. -
Adventi jótékonysági est
December 6-án, pénteken este a Szent István Művelődési Házban rendezik meg – immár 19. alkalommal – az adventi jótékonysági estet, amelynek célja ezúttal a kárpátaljai Szent Anna Karitász és a Borzsovai Református Egyház segítése.
2024.12.03. -
Adóváltozások 2025
Kis és középvállalkozásokat érintő támogatásokról, a 2025-ös év adóváltozásairól tartottak konferenciát a Városházán. Mint elhangzott, komoly változások várhatók az adózási rendszerben jövőre.
2024.12.03. -
Jótékonysági squash Bogiért
Negyven versenyző és szponzorok, támogatók fogtak össze Balla Bogiért. Jótékonysági amatőr squash versenyt rendeztek az Union Sportközpontban a 14 éves kislányért, akit tavaly a ballagási ünnepség után ért autóbaleset.
2024.12.03.
Július 24-én este hirdetik ki a 2024-es felsőoktatási felvételi ponthatárait
A felvételizőknek idén is nagy versenyre lehet majd számítania, miután 120 990 fő adta be a jelentkezését valamelyik hazai egyetem szeptemberben induló képzésére.
Az Oktatási Hivatal (OH) szerint a jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százaléka pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett. Bár a tavalyi 126 449 jelentkezőhöz képest idén valamivel kevesebben felvételiztek a felsőoktatásba, de még mindig többen, mint 2012 és 2022 között bármikor.
Ilyen pontszámok kellettek tavaly a fehérvári egyetemeknél
Tavaly a Kodolányi János Egyetem Székesfehérváron meghirdetett alapképzéseinél költségtérítéses nappali képzésben az emberi erőforrások szakhoz 192 pont kellett, a gazdálkodás és menedzsment szakhoz pedig 244, míg a közösségszervezés szakra 179 ponttal már be lehetett kerülni. A turizmus vendéglátás szakhoz 216 pontra volt szüksége a diákoknak.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán meghirdetett alapképzéseknél államilag finanszírozott nappali tagozatos képzésben a földmérő és földrendező mérnök szakon 262 pont, gépészmérnöki szakon 264, műszaki menedzser szakon 348 pont kellett. A villamosmérnöki szakhoz 268, a mérnökinformatikus szakhoz pedig 284 pontra volt szüksége a felvételizőknek.