-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Kalandpark, Rózsa-liget, Makettváros - letölthető tervek
A város egyik legnagyobb, hamarosan kezdődő beruházásának a helyszínén, a volt Vidámparkban ismertette a Kalandpark, a Rózsa-liget és a Makettváros terveit Szigli István a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke. A város Közgyűlése hamarosan kiírja a közbeszerzési pályázatot a Királyi Séta projekt ezen beruházásaira, a Nemzeti Emlékhely kérdéséről pedig közösen kell döntést hoznia a város és a megye képviselőtestületének.
2010.05.05. 20:13 |
A város egyik legnagyobb, hamarosan kezdődő beruházásának a helyszínén, a volt Vidámparkban ismertette a Kalandpark, a Rózsa-liget és a Makettváros terveit Szigli István a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke. A város Közgyűlése hamarosan kiírja a közbeszerzési pályázatot a Királyi Séta projekt ezen beruházásaira, a Nemzeti Emlékhely kérdéséről pedig közösen kell döntést hoznia a város és a megye képviselőtestületének.
A régi Vidámparkból egy olyan kalandparkot alakítanak ki a legtöbb fa és bokor megtartásával, ahol több mint egy hektáron különleges játszóeszközök kapnak majd helyet. (A kalandpark tervrajza itt LETÖLTHETÕ – .pdf 14.4M) A Rózsa-ligetben a jelenlegi kétezer tő virág helyett mintegy 4200 rózsatő elültetését is tartalmazza a terv, de további 1800 cserjét, 7200 évelő növényt, 20 fenyőt és 40 lombos fa telepítése is tervben van. Érdekesség, hogy a 42.000 négyzetméteres parkban több ezer köbméternyi marhatrágyát is használnak majd talajjavításra. A tervek szerint idén ősz végén a közbeszerzési eljárás lefolytatása után elkezdődhet majd a beruházás és „2012 tavaszán már közösen szívhatjuk a rózsaillatot az új liget padjain” – mondta Szigli István. A beruházás hivatalos befejezési határideje egyébként 2011 októberében várható.
A Makettváros a Rózsa-liget tó felöli részén kap helyet. A kissé süllyesztett középkori városmakettet egy rézsű tetejéről sétálhatják majd körbe a látogatók. A Csitáry-kút természetesen részét képezi majd a megszépülő ligetnek, sőt az építés ideje alatt is mindvégig megközelíthetőnek kell majd lennie a kútnak. A Rózsa-ligetből három híd vezet majd át a kalandparkba, ami az esetleges rongálások elkerülése végett be lesz kerítve.
Szigli István arról is beszélt, hogy a Vidámpark területén csak a veszélyes fákat és a nyárfákat vágják majd ki. Felhívta a figyelmet, hogy a park tervezésénél külön odafigyeltek arra, hogy a jelenlegi nemes növényzetet megtartsák, ennek ellenére számít tiltakozásra. Mint mondta az összes védett fát megtartják. A Ligetsoron a kalandpark mellett végig parkolóhelyeket alakítanak ki, ami a Szedreskerti lakók parkolási gondjait is enyhíti és a park továbbra is körbefutható lesz majd.
LETÖLTHETÕ tervek - .pdf 14.4M