Kamerán látták - közterület-felügyelőkkel fékezték meg a tömegverekedést a Pláza előtt

A térfigyelő központban dolgozó közterület-felügyelők észlelték először azt a verekedést, amely két csoport között a Piac téri bevásárlóközpont előtti téren tört ki szombaton kora este. A rendőrség értesítése mellett az ügyeletes közterület-felügyelők is a helyszínre siettek, ahol az egyenruhásokkal közösen sikeresen megfékezték a verekedést.
2016.03.06. 10:05 |
A térfigyelő központban dolgozó közterület-felügyelők észlelték először azt a verekedést, amely két csoport között a Piac téri bevásárlóközpont előtti téren tört ki szombaton kora este. A rendőrség értesítése mellett az ügyeletes közterület-felügyelők is a helyszínre siettek, ahol az egyenruhásokkal közösen sikeresen megfékezték a verekedést. A hivatalos jelentés szerint hat főt állítottak elő, a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
A város polgármestere közösségi oldalán mondott köszönetet az egyenruhásoknak közös és határozott fellépésükért.
 
Köszönöm a közterület-felügyelők illetve a rendőrök munkáját és határozott fellépését. Ez az eset is bizonyítja, hogy milyen fontos szerepük van a város közbiztonsága tekintetében, ahogy a térfigyelő kameráknak is. Kiemelt területként kezeljük a város közbiztonságát. 2010-ben 10 közterület-felügyelője volt a városnak és 25 kamerája. Ma 26 közterület-felügyelő dolgozik és 85 térfigyelő kameránk van. Ezek száma idén még 20-30 darabbal növekszik majd.” – írta közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester annak a szombati esetnek a kapcsán, ami a pláza előtt történt.