-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Karácsonyi könyvadomány a Vörösmarty Társaságtól és a várostól a börtönnek
A Vörösmarty Társaság termében adták át pénteken délután az irodalmi társaság és az Önkormányzat által felajánlott könyvadományt a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézet székesfehérvári objektumának. A társaság mintegy ötven könyvet adományozott, a város a saját támogatásában megjelent kiadványokból egy húsz darabos ajándékcsomagot állított össze.
2016.12.16. 17:57 |

![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0december/bortonkonyv02.jpg)
Dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok dr. Cser-Palkovics András polgármestertől és Bobory Zoltántól, a Vörösmarty Társaság elnökétől vette át a könyveket.
Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke elmondta, hogy a kezdeményezés ötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor a szenátus tagjaként néhány évvel ezelőtt az intézetben járt egy színpadi előadáson, majd meglátogatta az intézmény könyvtárát. Az adventi gesztus, mint elmondta, örömet okoz az adományozóknak is. „Elsősorban a Vörösmarty Társaság szerzőinek a könyveit gyűjtöttük össze. Igyekeztünk úgy összeállítani a csomagot, hogy a különböző érdeklődéseknek eleget tegyünk. Alapvető célunk és feladatunk az irodalom népszerűsítése, az adományozással ennek is eleget teszünk.” – fogalmazott Bobory Zoltán, és azt kívánta, hogy a fogvatartottak szeretettel olvassák azokat.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0december/bortonkonyv01.jpg)
Dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte a szép kezdeményezést a Vörösmarty Társaságnak. Az adományozással kapcsolatban az adventi időszak fontosságát emelte ki, amikor a szeretet ünnepére készülve mindenki megtalálhatja azt a tevékenységet, amivel a várakozás időszakában kinyithatja a szívét. „Embertársainkat nem megítélni, hanem segíteni kell a megbocsátás isteni adományával. Hogy értékeket és az értékek alapján életutat tudjanak választani maguknak. Az irodalom minden ember életében tud ilyen hatással bírni. Az előbb említett előadás is jól mutatja, hogy a fogvatartottakban van igény más út választására.” – fejezte ki a polgármester, és a közösség részéről megfogalmazódó bizalmat méltatta, amivel a Vörösmarty Társaság példát mutat a társadalomnak.
Dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka az adományt megköszönve elmondta, hogy a könyvek az olvasóterem polcaira kerülnek: „A karácsony nagyon nehéz időszak a börtönben, a család, a gyerekek, a feleség, az élettárs hiánya ilyenkor jelentkezik a legfájóbban. Ezért törekszünk minél több programot szervezni a fogvatartottaknak. A művészet nagyon fontos a börtönökben, hiszen elfoglaltságot ad és felszabadít. Színjátszó szakköröket, olvasóköröket szervezünk és támogatjuk a fogvatartottak ilyen irányú tevékenységeit.”