Az évad negyedik ősbemutatójára készül a Vörösmarty Színház társulata ezekben a hetekben: december 19-én a világ színpadainak elengedhetetlen karácsonyi „kellékét”, a Diótörőt állítják színpadra - teljesen új megközelítésben, musicalként, egyszerre két színházban.
Az évad negyedik ősbemutatójára készül a Vörösmarty Színház társulata ezekben a hetekben: december 19-én a világ színpadainak elengedhetetlen karácsonyi „kellékét”, a Diótörőt állítják színpadra - teljesen új megközelítésben, musicalként, egyszerre két színházban. A Diótörő és Egérkirály zenéjét Szomor György, dalszövegeit Valla Attila szerezte, a szövegkönyvet az előadás rendezője, Szurdi Miklós írta.
Karácsony éjjelén sok furcsaság történhet, így az sem meglepő, hogy a játékok megelevenednek, és a fából készült Diótörő vezérletével harcba indulnak az őket megtámadó gonosz Egérkirály és egérserege ellen, akik elvesztették az emberek szeretetét. Diótörő azonban nem volt mindig fából, hiszen ő csak az elvarázsolt Mantonate hercegnő megmentésekor változott diótörő fabábbá, így aztán Diótörő már fából faragott konyhai segédeszközként került Marika kezébe. Marika szeretete, hűsége és kitartása végül ismét emberré változtatja őt.
A szeretet meséje
- Honnan jött a Diótörő musicalként történő színpadra állításának ötlete?
- Szomor Gyuri szeretett bele a mesébe - mondja Szurdi Miklós, a musical írója és rendezője. - Írt rá két dalt, még évekkel ezelőtt, és a kezembe nyomta őket azzal, hogy írjam meg a musicalt. Nagyon jók voltak a dalok, rögtön megindították a fantáziámat - és én is beleszerettem a mesébe. Nagyon kevés olyan dolog van, ami ennyire kötődik egy ünnephez - természetesen nem csak karácsonykor szeretnénk játszani, de már a balett hatalmas sikere is jelzi, hogy a közönség igényli karácsonykor a Diótörőt.
- A musical mennyiben követi Hoffmann eredeti meséjét?
- A darab Hoffmann meséje nyomán, de attól erősen eltávolodva született. Tulajdonképpen már Hoffmann meséje is nagyon szürrealista, hihetetlenül szövevényes, bárhova kilyukadható történet. A szereplők nagy része is azonos az eredeti mese szereplőivel, de a mese kibontásánál már hagytam szabadon szárnyalni a képzeletemet abba az irányba, amelyről azt gondolom, hogy fontos: a mi Diótörőnk a szeretetről szól. Milyen áron érdemes a szeretetért küzdeni, kell-e a szeretetért harcolni - vagy a szeretet valami más dolog?
- Az életre kelt játékoknak már vannak előzményei a meseirodalomban - elég csak visszagondolni Pinokkióra vagy az utóbbi idők nagy sikerére, a Toy Storyra. Az ilyen mesék közös jellemzője, hogy a gyerek- és felnőttközönség egyaránt kedveli.
- Mi is azt írtuk a plakátra, hogy „családi musical”. Azt szeretnénk, ha minden korosztály élvezné - olyan ritka manapság, hogy szülő, nagyszülő és gyerekek együtt jöjjenek színházba, pedig ez hihetetlenül jó szórakozás. Ennek a darabnak olyan rétegei, vonulatai vannak, hogy minden korosztály megtalálja benne a neki szóló mesét.
- Méghozzá egyszerre két színházban is: Fehérvár mellett a békéscsabai teátrumban is...
- Lehet olcsón is mesejátékot csinálni, de valahogy mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy elvarázsoljuk a közönséget. Ez egy varázslatos világ, hiszen Drosselmeier varázslatairól szól az egész mese - ehhez monumentális díszletek és jelmezek szükségesek, amire ma nincs pénz egyetlen színházban sem. Ezért találtuk ki, hogy ha egy színháznak nincs rá pénze, akkor kettő talán valahogy kiizzadja. Ez ugyan rettenetesen megnehezíti a munkát, hiszen két komplett társulattal kell ugyanannyi idő alatt két bemutatót csinálnunk - de közösen fizettük a díszletet, a jelmezt, a hanganyagot, az összes közreműködőt. Mindkét színház a saját társulatával állítja ki a darabot, összesen hat egér közös, akik a díszlettel és jelmezzel együtt ide-oda utaznak a két színház között. Körülbelül havonta váltunk: decemberben Fehérváron játsszuk a darabot, januártól Békéscsabán, majd februártól ismét Fehérváron.
- Volt már erre példa a hazai színházi gyakorlatban?
- Tudomásom szerint még nem. Ez egy új konstrukció, küzdök is vele rendesen: iszonyatosan nagy munka. Több szerep már „alapban” is dupla szereposztásban van, hiszen egy musical esetén nem lehet azt megkockáztatni, hogy valakinek valamelyik este elmegy a hangja - a prózai előadást betegen is eljátssza a színész, de elénekelni nem tudja. A mi dupla szereposztásunk mellé jött még a békéscsabai, így 3-4 szereposztásban próbálunk hetek óta... Ráadásul a békéscsabai színpad jóval kisebb, mint a miénk, ami a díszletek építési lehetősége mellett a játékot is befolyásolja.
Õsbemutató ősbemutató hátán
- Elég merész dolognak tűnik, hogy ebben az évadban ez már a negyedik ősbemutató - nem kockázatos dolog ennyi újdonságot a közönség elé vinni?
- Valóban merész dolog, ráadásul ez már a kilencedik bemutató ebben az évadban, pedig még csak december elejét írjuk - és persze mindig mindegyiknél ott a kockázat is. Külön kockázata a Diótörőnek, hogy a szerzője is én vagyok... Hosszan gondolkodtam is rajta, hogy bemutassuk-e.
- A bemutatón vagy a rendezésen gondolkodtál?
- A bemutatón. Rendezni mindenképpen csak én tudom, mert magamnak írtam a forgatókönyvet. Sokan elolvasták, de nem tudták pontosan felmérni, mi is ez. Filmesként hozzászoktam, hogy filmforgatókönyveket is magamnak írok, és azon is csak én ismerem ki magamat. A Remix egyébként a Diótörőnél sokkal kockázatosabb volt, hiszen azt félkész állapotban tűztük műsorra: májusban fogant az ötlet, a darab nyáron készült el és hatalmas siker lett; a Szeget szeggelhez hasonlóan 95-97 százalékos házzal megy. A Pelikán Terem bemutatóinak pedig 99 százalékos a nézettsége, tehát a merésznek tűnő vállalkozásaink eddig bejöttek. Még az Elling esetében is, ami az eddigi pelikános bemutatók között talán a legnehezebb - hiszen például a 4x100-nál előre lehetett látni a vonzó dolgokat, de az Ellingről nehéz olyat mondani, hogy „gyere, nézd már meg két bolond vívódásait”...
- A magyar közönség még nem is ismerheti az Elling hátterét, hiszen az alapjául szolgáló regényfolyam még nem jelent magyarul, és a sikeres filmet sem mutatták még be nálunk, a tavalyi Oscar-jelölés ellenére sem.
- Én nagyon tartottam tőle, de most nagyon boldog vagyok a sikere láttán. Fura dolog ez a színház, és ilyenekért érdemes csinálni. Elmész egy olyan darabra, ami a jó messzi Norvégiában játszódik. Két bolondról szól, ami borzasztó távol áll tőled. Leülsz, és jó távol tartva magadtól, elkezded nézni. És egyszer csak elkezd bizseregni itt, meg ott és amott: elkezdesz mindenre ráismerni a saját szorongásaidból, a saját életedből, a saját félelmeidből.
A közönséget nem lehet lecserélni
- Vészesen közeledik az az időszak, amikor már tervezni kellene a jövő évadot, és még mindig nem született döntés arról, hol fog játszani a színház a felújítás alatt...
- Nehéz úgy tervezni, hogy nem tudom: 2x3 méteren, vagy 130 négyzetméteren játszhatunk-e... A decemberi közgyűlés fogja eldönteni a játszóhely kérdését - nem titok, hogy én ragaszkodom a Videoton Oktatási Központ épületéhez, mert a Technika Háza nem ad sokkal több lehetőséget, mint egy kamaraszínház, és ezzel a választással az összes eddigi munkánk kárba veszne. A városnak igazából nincs pénze egyik épület színházzá alakítására sem, pedig mindegyikhez sok pénz kellene, amire már előzetesen is lehetett számítani. Körülbelül hasonló költségei vannak mindkét átalakításnak - a VOK-ban valamivel többe kerülne, de ott a színpad is nagyobb lenne. Ott tudnék munkát adni az egész társulatnak, a műszaknak, és ki tudnám nevelni őket arra, hogy majd az új színházat elműködtessék.
- A színházrekonstrukció tervezése során az az ötlet is felmerült, hogy közeli városok színházaiban kéne játszania a társulatnak, és inkább a fehérvári közönséget kellene oda szállítani. Ez nem lenne járható út?
- Semmivel sem lenne olcsóbb a közönséget szállítani, mint egy épületet átalakítani, sőt. Ráadásul, amikor ebbe a városba jöttem, nem is számítottam arra, hogy ez a közönség ilyen jó. Egyrészt hihetetlenül nyitottak, ami meglepett - ez a Szeget szeggel és az Elling fogadtatásán is látszik. Másrészt nagyon sokan vannak, rengetegen szeretik ezt a színházat. Harmadrészt: a sok diákelőadás után már nyugodtan mondhatom, hogy ez egy kulturáltan nevelt közönség. Egyetlen diákelődáson sem tapasztaltam, amit mindig mindenhol - itt még a fiatalok is valóban azért jönnek a színházba, hogy színházat lássanak. Úgy tűnik, ez a közönség elvárja, hogy ez a színház itt legyen, ebben a városban - nem vihetjük el tőlük egy másik városba, és nem várhatjuk el tőlük, hogy jöjjenek utána. Egyébként már próbáltam helyet keresni Budapesten, de nem jártam sikerrel. Minden színházban a saját társulatuk játszik, egyszerűen nem férnénk be a műsorrendjükbe.
- Sokak számára meglepő lesz, amit a közönségről nyilatkoztál, hiszen az előző évadokban több rendező is éppen ennek ellenkezőjét állította néhány kevésbé sikeres bemutató után: szerintük a fehérvári közönség roppant zárkózott és konzervatív.
- Erre nem tudok mit mondani, mert én épp a nyitottságot és fogékonyságot tapasztalom. A Remix a zenés volta ellenére sem egy habkönnyű darab, ráadásul másfél órán át tart az első rész, ami megviselhetné a nézőket. A Szeget szeggel még ahhoz képest is nehéz előadás, hogy Shakespeare. Az Ellinget már említettem - de Egressy Zoltán is egy mai magyar szerző, mégis minden előadás teltházas. És vitatkoznak róla, érdeklődnek iránta - ezek után nem tudok mást mondani a közönségről, mint amit az elmúlt hónapokban tapasztaltam. De ha meg is bukott volna valamelyik előadás, akkor sem venném magamnak a jogot, hogy a fehérvári közönségben keressem a hibát. A közönség ugyanis nem lecserélhető és nem hibáztatható: bukás esetén biztosan mi szúrtunk volna el valamit. Egyébként még a jó közönség esetében is vannak fokozatok, és én a fehérvárit a „jobb” közönség kategóriájába sorolom.
Kapcsolódó anyagok:
