-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Karácsonyra hangoló program gyerekeknek a Hetedhét Játékmúzeumban
Karácsonyra hangolódó programot rendeznek a Hetedhét Játékmúzeumban november 24-én 15.30-kor. A Vajda János könyvesbolt által szervezett programon két karácsonyi kiadványt, "A csodakosaras" és a "Tiszta szív" című könyveket ismerhetik meg az érdeklődők. Lesz kézműveskedés, kedvezményes könyvvásár és beszélgetés a meseolvasás fontosságáról.
2013.11.22. 12:48 |

![](/_user/0/Image/0000Peter2013/november/kari.jpg)