-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Karácsonyvárás gyertyagyújtással a Vasvári Gimnáziumban
A Vasvári Pál Gimnáziumban karácsonyváró program keretében gyújtották meg a második adventi gyertyát. A közös készülődés és karácsonyvárás már hagyománynak számít a patinás intézményben. Az iskolába ellátogatott Mészáros Attila alpolgármester, korábbi vasváris diák és a gimnázium tanulóival közösen gyújtott gyertyát az adventi koszorún.
2016.12.05. 12:54 |
A Vasvári Pál Gimnáziumban karácsonyváró program keretében gyújtották meg a második adventi gyertyát. A közös készülődés és karácsonyvárás már hagyománynak számít a patinás intézményben. Az iskolába ellátogatott Mészáros Attila alpolgármester, korábbi vasváris diák és a gimnázium tanulóival közösen gyújtott gyertyát az adventi koszorún.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/december/vasvari1.jpg)
Köszöntőjében Mészáros Attila kiemelte, hogy az adventi időszakban, a Karácsonyra való készülődésben ennek a kis közösségnek az ereje még jobban felértékelődik. Székesfehérvár alpolgármestere azt kívánta a diákoknak, hogy éljék át minden pillanatát, közösségi élményét ennek a várakozásnak, készülődésnek. Horváth József, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója azt kívánta a diákoknak, hogy a szeretet megnyilvánulásait sugározzák egymás felé és készüljenek a szeretet ünnepére.