-
Meseírásra fel!
A világ bármely országából küldhetnek meséket a gyerekek a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Tündérszó pályázatára. A magyar nyelven írott történetek témája bármi lehet, és egészen augusztus 4-ig várják a pályaműveket.
2024.08.03. -
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Karácsonyváró adventi ünnepséget rendeztek a Vízivárosi Óvodában
A 2013-as Vízivárosi Advent keretében adtak elő ünnepi műsort a II. Rákóczi Úti Óvoda kisgyermekei szombaton délután. A Vízivárosi Óvodában megrendezett adventi programon dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő mondott köszöntőt. A gyermekek karácsonyi versekkel és dalokkal készültek a szombati eseményen résztvevőknek.
2013.12.14. 18:43 |
A 2013-as Vízivárosi Advent keretében adtak elő ünnepi műsort a II. Rákóczi Úti Óvoda kisgyermekei szombaton délután. A Vízivárosi Óvodában megrendezett adventi programon dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő mondott köszöntőt. A gyermekek karácsonyi versekkel és dalokkal készültek a szombati eseményen résztvevőknek.
Szombaton délután 14 órától karácsonyi műsorral kedveskedtek az érdeklődőknek a II. Rákóczi Úti Óvoda kisgyermekei. A hagyományteremtő Karácsonyváró Vízivárosi Adventi Ünnepen a gyermekek karácsonyi verseket és dalokat adtak elő. Rajtuk kívül a székesfehérvári Sarló Nyugdíjas Klub részéről Ady Endre: Karácsony című versét hallgathatták meg a jelenlévők Németh Lászlóné előadásában.
A Vízivárosi Óvodában rendezett adventi műsoron Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket. dr. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott, hogy Székesfehérvár nagyon sok részben kötődik Advent ünnepéhez. Fontosnak tartotta továbbá kiemelni, hogy a Belvároson kívül az egyes városrészekben lévő helyi közösségek által szervezett programok jó lehetőséget adnak arra, hogy mindenki készülhessen Karácsony Szent Ünnepére. Végül mindenkinek ugyanazt a várakozást és örömöt kívánta dr. Cser-Palkovics András, mint ami a gyermekek arcán látható a Karácsonyt megelőző napokban.
Ezt követően Dr. Horváth Miklósné is arról beszélt, hogy mennyire fontos a helyi a közösségek szerepe. Mint mondta, nagyon lényeges, hogy megtalálják az ünnep örömét egymás között. Hangsúlyozta továbbá, hogy minden okunk meg van az örömre, hiszen közel egy hét múlva szerte a világon minden karácsonyfán meggyúlnak a gyertyák a Megváltó születését ünnepelve. Az ünnepi műsorszámokat követően gyújtották meg a harmadik adventi gyertyát a koszorún. Az ünnepség végén forró teával, aprósüteményekkel és kis meglepetéssel várták a résztvevőket.