-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Katolikus papokat szentel a megyéspüspök pénteken a Székesegyházban
Székesfehérváron Spányi Antal megyés püspök pénteken végez papszentelést. A hagyományának megfelelően a papszentelési misét Keresztelő Szent János születésének ünnepén tartják. A Székesegyházban pappá szenteli a püspök Mészáros Péter és Szilágyi Szabolcs diakónusokat, és diakónussá szenteli Lukács Gábor Imre papnövendéket.
2011.06.23. 12:37 |
Folytatódnak a katolikus pap- és diakónusszentelések pénteken és szombaton országszerte. Székesfehérváron Spányi Antal megyés püspök pénteken végez papszentelést. A hagyományának megfelelően a papszentelési misét Keresztelő Szent János születésének ünnepén tartják. Délelőtt 10 órakor kezdődik a szentmise, melynek keretében a Székesegyházban pappá szenteli a püspök Mészáros Péter és Szilágyi Szabolcs diakónusokat, és diakónussá szenteli Lukács Gábor Imre papnövendéket.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/junius/papszenteles02.jpg)
Ebben a szentmisében adnak hálát a szolgálat kegyelmeiért az egyházmegye jubiláns papjaival, a gyémántmisés Dr. Takács Nándor Jusztin OCD, Schrőder Gyula, Trimmer Elek Iván, Bácskai Sándor Keve OCist, Szenderffy Ferenc (esztergom-budapesti ehm), Sikos Antal (esztergom-budapesti ehm),az aranymisés Molnár Károly, Dr. Szilárdfy Zoltán, Varga János, Verebényi István (esztergom-budapesti ehm) az ezüstmisés Bódai József, Brezina Károly, Kristofory Valter, Nyárai Horváth István, Ullrich Ágoston és Hofher József SJ atyákkal.