A múltszázadforduló kávéházi életét idézte fel csütörtök este a Vörösmarty Színház társulata a Premier Caféban. A telt házas darabot egy beszélgetés előzte meg Romanek Tihamér hangszerkészítő mesterrel, aki egy különleges hangszer csoportot, a Csembalók családját mutatta be a közönségnek. A hangszerismereti beszélgetés után az este házigazdája Juhász Illés, Gergely Anna történésznek adta meg a szót, aki a székesfehérvári kávéházi szokásokról mesélt. A beszélgetés végén pedig egy telefon váratlan megcsörrenésével kezdetét vette a több mint egy órás színdarab. (Tekintse meg képgalériánkat!)
A kávéházi estre érkező vendégeket a Premier Caféban a Cserta Group bár hangulatot idéző jazz – swing zenéje fogadta. A kezdésre a kávéház asztalait egytől- egyig elfoglalták a vendégek és sokan ülőhelyhez nem jutva a kávéház karzatáról figyelték az eseményeket.
Az est házigazdája Juhász Illés volt, aki a színházi produkció előtt még beszélgetőpartnereket konferált fel nevezetesen: Gergely Anna történészt és Romanek Tihamér hangszerkészítő mestert. A beszélgetést az utóbbival kezdte, de mindezek előtt Szurdi Miklós is szót kért. A színházigazgató elmondta, hogy a mai estével egy ígéretét váltja be, hogy nem csak a nagy színpadon lesznek produkciók, hanem a kávéházban is. Szurdi elmondta azt is, hogy a jövőben nem csak a színház társulatának kiváltsága lesz a kávéházi estek megtartása. A társulat produkcióin túl lesz humor, irodalom és szerzői estek is.
Az igazgató direktíváit követően a hangszerészmester egy a nagyközönség számára teljesen ismeretlen hangszercsaládot mutatott be: a Csembalók családját. Romanek Tihamér elmondta, hogy ezek a hangszerek a barokk korban élték fénykorukat és Johan Sebastian Bach is szívesen használta őket. A mester elmesélte, hogy nem rég készítette el a család legnagyobb darabját a lantcsembalót, ami egy húros hangszer – leginkább egy gigantikus lanthoz hasonlítható-, de mégis klaviatúrával lehet megszólaltatni. A mester érdekességképpen elmesélte, hogy a hangszer felhúrozásához a Európai Unió segítségét vette igénybe, mivel a hangszerre több mint 120 húrt szereltek fel, melyek több tízezer euróba kerültek. A beszélgetés végén a mester társa rövid bemutatót tartott egy nem rég elkészült „Viola da gamban”, ami a cselló és nagybőgő rokonságába tartozik. A hangszer szomorkás hangon szólalt meg, aminek oka a bélhúrok sajátos hangolásából adódik.
A műsorvezető a hangszerismereti előadás után Gergely Anna történésznek adta meg a szót, aki kicsit könnyebb témával szolgált a közönségnek. A történész elmesélte, hogy a múltszázadfordulón a kávéházak voltak a művészeti és értelmiségi élet központja. A művészek itt találkoztak és beszélték ki a közélet híreit, illetve az írók újságírók tollat és papírt kaptak a pincértől és sokszor a kávéházban írták meg műveiket, cikkeiket. A kávéházak viszont nem csak a felsőbb osztályoknak szolgáltak társasági központul, a történész szerint a városban voltak, olyan helyek, ahol munkásoknak tartottak kávékiméréseket. Ismertette azt is hogy, Székesfehérvár elit kávéháza a fő utcai T-mobil kereskedés helyén volt, de azt 1949-ben államosították sok más kávéházzal együtt és a helyén bicikli bolt nyílt. Az 50-es évektől pedig a kávéházi kultúra teljesen kiveszett és helyette a presszók és bisztrók és lokálok szolgálták ki a vendégeket. A színház akkori kávéháza is ennek esett áldozatul...
A beszélgetés végeztével Juhász Illés házigazda szeretett volna, jó szórakozást kívánni a vendégeknek, de azt Várfi Sándor telefonjának csörgése megzavarta és ezzel kezdetét vette az egy órás jutalomjáték. A darabban percről percre ismerhettek meg újabb és újabb karaktereket a nézők. A műsor végére kilenc szeretni való kávéházi hőssel ismerkedtek meg a nézők. Elsőként Várfi Sándor fontoskodó figurája jelent meg a színen, aki telefonálással kívánta magára felhívni a figyelmet. Eközben tűnt fel Janklovics Péter, aki elénekelte a nyitó dalt, majd utána elveszett a kávéfőzők árnyékéban. Ez idő alatt már a zongorát támasztotta a Karády Katalint idéző dáma Csizmadia Ildikó, aki egy pohár konyakkal és egy szál cigarettával kezdett bele nótájába. A felszolgáló szerepét megformáló Váradi Eszter Sára kávét és süteményt kínált a sorok között. Nem sokkal később berobbant a kávézóba a Keller János és Brunner Márta alkotta páros. Keller János játszotta a reménytelen szerelmest, aki mindenáron elakarta csábítani Brunner Mártát, aki sokszor alig bírt kibújni a férfi szorításából.
A zenei vezető Döme Zsolt humorát támasztja alá, hogy a páros először a Jég dupla whiskeyvelt énekelte, majd arra Brunner Márta az Oh, miszer Alkohol című dallal válaszolt. Az elutasítás bánatát Keller János Várfi Sándorral és Gerner Csabával fojtotta alkoholba, aminek a következménye az lett, hogy a színészek részegeket formáltak meg, akik néha a közönséget zaklatva énekelték el bajukat. Ez idő alatt tűnt fel a színen Szabó Győző is, illetve megcsalt barátnője Xantus Barbara, aki egy bőrkabátos „rosszlányt” alakított és sértődöttségének adott hangot, amiért Győző megcsalta a Brunner Márta által megformált hölggyel. A darab végezetére mindenki szerelmi bánatban szenvedett, amit az alkohollal próbáltak enyhíteni így a végére minden színész képletesen lerészegedett és összeölelkezve énekelték el, hogy induljon a hacáré a hacacáré, majd a dal, a tánc és a hangulat l csattanóján ért véget a darab.
A közönség a darab végeztével pedig belefojt a fehérvári kávéházi élet újraéledésébe, hiszen voltak asztaltársaságok, akik még sokáig beszélgettek egy- egy ital mellett, melyet a Cserta zenekar swing zenéje tett kellemesebbé.
Tekintse meg képgalériánkat!
