-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Kékben ragyogott Székesfehérvár az Autizmus Világnapján
Felvonulással és gólyalábasokkal hívták fel a figyelmet az autizmussal élő emberekre az Autizmus Világnapját Székesfehérváron. Délután a Királykút Emlékházban filmvetítésre várták az érdeklődőket, ahol Mahlerné Köfner Anikó a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány vezetője, Brájer Éva alpolgármester és Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg a fehérvári programokat.
2013.04.02. 17:39 |
Felvonulással és gólyalábasokkal hívták fel a figyelmet az autizmussal élő emberekre az Autizmus Világnapját Székesfehérváron. Délután a Királykút Emlékházban filmvetítésre várták az érdeklődőket, ahol Mahlerné Köfner Anikó a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány vezetője, Brájer Éva alpolgármester és Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg a fehérvári programokat.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/aprilis/autizmus02.jpg)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának 2007-ben, így ezen a napon a világ minden részén az autizmussal élőkre és családjaikra figyelünk. Székesfehérváron a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány 2009 óta rendez eseményeket a Világnaphoz kapcsolódóan. A „Ragyogjon kékben!” program a Királykút Emlékházban kezdődött, majd délután négykor az Alba Plázában folytatódott, ahol közösen hívták fel a figyelmet az autizmussal élő embertársainkra.
(Fotó: Simon Erika, galériához kattintson a képre)
Mahlerné Köfner Anikó arról beszélt, hogy egyre növekszik az autizmussal élők száma a Világon: minden 100 gyermek közül egy, autizmussal él. A világnap székesfehérvári programjával is erre a tényre szeretnék felhívni a figyelmet. A Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány 2009 óta csatlakozik a programokhoz többek között azért, hogy felhívják a családok figyelmét, hogy megannyi támogató program érhető el az alapítványon keresztül.
Spányi Antal megyéspüspök kiemelte, hogy a katolikus egyház is szívesen kapcsolódik be a programokba. Felhívta a figyelmet arra, hogy az autizmussal élők ellátásában érintett az egész társadalom. Az autizmussal élőkért való összefogásra szeretnénk felhívni a figyelmet. Külső szemlélőként azonban az ember nem tud valóságszerű információt kapni. Mint mondta meg kell találni azokat a gyerekeket, akik érintettek, hogy korai fejlesztést vehessenek igénybe. Szívből kívánom, hogy a nap programjai, üzenetei minél több emberhez eljussanak.
A tettek embere vagyok – mondta Brájer Éva alpolgármester. Ezekben a hetekben az óvodákkal azon is dolgozunk, hogy ki tudjon jelölni a város három olyan intézményt, ahol integráltan nevelhető gyerekeket tudnak fogadni. Nagyon remélem, hogy szeptembertől már lesznek kijelölt intézmények a városban, Ehhez jó óvodapedagógusok, intézményvezetők, befogadó szemlélet és kellenek az egészséges gyermekek szülei is kellenek, akik a saját csemetéjüknek is jó választ adnak majd a „sérült” gyerekekre irányuló otthoni kérdésekre. Így remélhetőleg a felnövekvő nemzedék is egy kicsit másként tekint majd a „más” emberekre és ez az életük egyéb részére is hatással lesz.