KÉPES program a Hétvezérben - okostanteremmel gazdagodott az intézmény

A KÉPES program keretein belül hivatalosan is átadták a 21. századi technológiával felszerelt okostantermet a Hétvezér Általános Iskolában szerda délután. Az okostanterem mellett az intézmény pedagógusainak egy része kiegészítő képzésben is részesül, hogy minél hatékonyabb módon használhassák a terem felszereléseit.
2022.11.02. 17:08 |
KÉPES program a Hétvezérben - okostanteremmel gazdagodott az intézmény

A KÉPES program, azaz a Közösségi Értékteremtő Program 2013-ban jött létre és több mint 20 székesfehérvári vállalkozást tömörítve az oktatás fejlesztését tűzte ki céljául. A program keretein belül már kilenc iskolában hoztak létre okostantermet, valamint számos iskola- és óvodaudvar, mosdó, szociális blokk újult meg az összefogásnak köszönhetően. Szerdán délután a Hétvezér Általános Iskola tanulóin volt a sor, hogy birtokba vegyék az újonnan berendezett okostantermet.

A diákok a 21. századnak megfelelő bútorokat, digitális berendezéseket és oktató eszközöket próbálhattak ki az első órán. A program fontos eleme, hogy az Alba Innovár jóvoltából a tanári kar egy része 9 hónapon keresztül oktatásban is részesül, melynek köszönhetően hatékonyan használhatják majd a felszereléseket, valamint megoszthatják egymással tapasztalataikat.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester az okostanterem átadóján méltatta a hármas összefogás során létrejött beruházást. Mint elmondta, a KÉPES program mellé az Önkormányzat, valamint a Székesfehérvári Tankerületi Központ is csatlakozott. Az Önkormányzat idén még három további okostantermet készít, amelyek a Kossuth Lajos, a Vörösmarty Mihály és a Tóvárosi Általános Iskolában kerülnek berendezésre – emlékeztetett a polgármester, aki hozzátette: fontos, hogy nem csak tantermek készülnek, de pedagógusok képzésére is sor kerül. „A pedagógusok számára egyfajta kiegészítő jövedelmet is jelent ez az akció. Fontos, hogy itt nem csak egy teremről van szó, hanem egy teljes módszertanról, melynek során a legmodernebb technológiát hívja segítségül az ezt alkalmazni képes tanár.” – fogalmazott a polgármester. A városvezető elmondta, pozitívak a visszajelzések azokból az iskolákból, ahol már elindult a program.

„Hálás vagyok a KÉPES programnak és a programban résztvevő vállalatoknak, hogy felismerték ezt a lehetőséget.” – kezdte beszédét Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője. Laufer beszédében részletesen ismertette a programot, azon belül is a pedagógusok képzését. Mint elmondta, a tanári karok 10-20%-a 9 hónapon keresztül részt vesz az Alba Innovár motiváló, ösztöndíjrendszerű képzésében. A tanfolyam során nem csak az eszközök megismerésén van a hangsúly, de a különböző gyakorlatok, ötletek bekerülnek egy közös tudástárba is, ahol a pedagógusok egymás módszereit is tanulmányozhatják. „Székesfehérváron - a vállalatoknak is köszönhetően - egy technológiai lavinát indítottunk el azért, hogy a gyerekeink megtalálják és megállják helyüket a globalizált világban.” – zárta beszédét Laufer Tamás.

Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója háláját fejezte ki a KÉPES programban résztvevő vállalatoknak és az Önkormányzatnak. Felidézte a program első megbeszéléseit, amikor a ma megvalósult okostantermek még csak ötletszinten jöttek létre. Ahogy fogalmazott, a ma generációja a technológia világába született, az okostanterem pedig abban segít, hogy ezeknek a technológiáknak a segítségével még több tudásra tehessenek szert a diákok, játékos, modern módon.

Nagyné Mészáros Beáta, a Hétvezér Általános Iskola intézményvezetője szerint páratlan az az összefogás, melynek során most létrejöhetett az iskola új, okostanterme. Mint mondta, ez nem csak a gyerekeknek, de a pedagógusoknak is nagy segítség, hiszen még az online oktatás idején autodidakta módon, maguktól kellett elsajátítaniuk az alkalmazható gyakorlatokat, most olyan képzésben vehetnek részt, ahol tökéletesen megismerhetik az okostanterem eszközeit.

A KÉPES programban résztvevő vállalatok képviseletében Szincsák Attila, a DENSO alelnöke köszöntötte a diákokat. Az alelnök megköszönte a programban résztvevők munkáját, kiemelten a pedagógusokét, akik – mint fogalmazott – a jövő generációját nevelik. Kiemelte, hogy Székesfehérvár ereje az összefogásban rejlik, melynek ékes példája a KÉPES program.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.