-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Két év után ismét bajnoki döntőbe jutott az Alba Fehérvár!
Az első perctől az utolsóig vezetett az Alba a kaposvári negyedik mérkőzésen, és ezúttal nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. Igazi csapatmunkával domináltak a fehérváriak, minden felzárkózási kisérletet visszavertek, és győzelmükkel bejutottak a bajnoki döntőbe, ahol utoljára 2011-ben jártak. A finálé itthon kezdődik, az ellenfél a Paks-Szolnok párharc továbbjutója lesz.
Kaposvár - Alba Fehérvár 76-93
Kaposvár - Alba Fehérvár 76-93
2013.05.17. 20:20 |
Az első perctől az utolsóig vezetett az Alba a kaposvári negyedik mérkőzésen, és ezúttal nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. Igazi csapatmunkával domináltak a fehérváriak, minden felzárkózási kisérletet visszavertek, és győzelmükkel bejutottak a bajnoki döntőbe, ahol utoljára 2011-ben jártak. A finálé szerdán itthon kezdődik, az ellenfél a Paks-Szolnok párharc továbbjutója lesz.
Ismert koreográfia szerint kezdődött a kaposvári meccs, hiszen majdnem mindegyik találkozón az Alba jutott komolyabb előnyhöz az első félidőben. Ezúttal is így volt, Hollis vezérletével hamar 11-4-es vndégvezetést mutatott az eredményjelző. Keller Ákos arcvédőben játszott, de ez nem zavarta, csatlakozott a pontszerzésben az amerikai-magyar csapattárshoz (Damian 11-et dobott az első negyedben), és amikor Brandon Wood is beszállt, már kilenccel járt előrébb az Alba. A Kaposvár, ahogy eddig, ezúttal sem adta fel, főleg Spica pontjaival próbált felzárkózni, de Swanston dobta azt a triplát, amivel már csak eggyel voltak lemaradva a második negyed elején. Ekkor ismét bebizonyosodott, hogy az Alba "krízishelyzetben" az igazi, Moore kézbe vette a varázspálcát, pontokat szerzett, gólpasszokkal szolgálta ki a többieket - jött egy 11-0, közben pedig a védekezés is remekül működött. Így nemhogy nem érte utol ellenfelét a Kaposvár, nagyszünetre már tíz volt a hátránya.
![](/_user/0/Image/0000somizoli/000majus_2/0001.jpg)
Van mit ünnepelni, az egész szezonban nagyszerűen teljesítő fehérvári kosarasok ott vannak a bajnoki döntőben, szerdától az aranyért játszanak!
Persze az előző kaposvári meccsen ennél is többel vezetett az Alba a vége előtt nem sokkal, mégis kikapott, így, bár a második félidő első kosarát is Szabó Zsolt révén a fehérváriak szerezték, még nem nyugodhattak meg. Pláne, hogy Swanston bemutatott pár bravúrt. Csakhogy sokkal több lábon állt a fehérvári építmény, hol Wood köszönt be, hol Jones villant vagy éppen Bódi dobott fontos triplát. A már-már megszokott "gyilkos" Juhos-hármasról nem is beszélve. Spicáék erejük végén jártak, hiszen alig tudtak pihenni, ez pedig döntőnek bizonyult. Nemcsak jól játszott, de folyamatosan frissebb embereket tudott bevetni az Alba, a negyedik negyedben így messze volt a csodától a Kaposvár. Drahos még felhozte négy pontra őket, ezt azonban újabb 11, válasz nélküli fehérvári pont követte, és minden eldőlt. A végjátékban gond nélkül őrizte előnyét a Dzunics-csapat, és a vendégszektort megtöltő szurkolók hatalmas ünneplése közepette fejezte be a meccset. És ez nemcsak a győzelemnek szólt: két év után ismét bajnoki döntőt játszhat az Alba!
A másik ágon ötödik meccs dönt, mert a Paks legyőzte a Szolnokot, és 2-2-re áll az elődöntőjük. Magyarán: várhatja ellenfelét a jövő szerdán Fehérváron kezdődő fináléban az Alba!
Kaposvári KK - Alba Fehérvár 76-93 (17-26, 20-21, 22-18, 17-28)
Kaposvári KK: Dunn 11/6, Swanston 17/12, Szőke , Hendlein 14, Spica 24 Csere: Drahos 8, Dávid 2, Kiss, Kovács.
Alba Fehérvár: Moore 12/3, Wood 16/6, Hollis 24/9, Szabó 8, Keller Á. 8 Csere: Juhos 11/9, Supola 6/6, Jones 5, Bódi 3/3.