-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26. -
„Nagy az Úr!” - A klasszika mesterei
Nagy az Úr! - A klasszika mesterei címmel a Szent Sebestyén Templomban befejeződött a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az esten Mozart és Haydn művei csendültek fel.
2024.07.26.
Két év után újra Fehérváron rendezték meg a megyei diáknapokat
Két év után újra Székesfehérváron rendezték meg a Fejér Megyei Diáknapokat. A hétvégén a megye fiatal tehetségei öt helyszínen számos kategóriában mutatták be a tudásukat. A táncosok, versmondók, zenészek és képzőművészek produkcióját bronz, ezüst vagy arany minősítéssel értékelték, a legjobbak pedig bekerülhettek a színházban megrendezett gálára. A fiatalok elmondása szerint mindezeknél fontosabb, hogy a folyóson és az esti buliban új barátságok születnek. (Tekintse meg képgalériánkat a versenyről! ; A világzenei estről!)
A színház rekonstrukció miatt a Fejér Megyei Diáknapokat két évig Dunaújvárosban rendezték meg, de idén a fiatalok végre használatba vehették az új színház próba színpadát, illetve a nagyszínpadot a gála alatt. A diákok öt helyszínen indulhattak, népzene, néptánc, rock-jazz-mai dal, szólóének, kamarakórus, moderntánc, vers és prózamondás, szólóhangszer, kamarazenekar kategóriában és színjátszás kategóriában. A zsűri elmondása szerint a diáknapokra csak jól felkészült, megalapozott produkciókkal készültek a fellépők, így nem nagyon kellett megdorgálni senkit. Azt is elmondta a szakmai zsűri, hogy feltűnt egy- két kivételes tehetség is a versenyben.
A legnagyobb közönség érdeklődést a rock, jazz, mai dal kategória váltottak ki. A Szabadművelődés Házában többnyire együttesek versengtek a minősítésért, bár több együttes elmondta, hogy igazából nem a zsűri értékelése miatt jött el, hanem ez is egy bemutatkozási lehetőség számukra és a közönség elismerése többet számít az arany minősítésnél.
A verseny után a szervezők egy világzenei estre hívták a fiatalokat a táncházba, ahol a folkfree együttes adott koncertet. A zenekar Magyarországon az underground kultúrában ismert. Érdekes kontrasztot alkot a zenekar a dalaiban, hiszen furcsa érzés a magyar és balkáni népzene stíluselemeit visszahallani egy progresszív dob és basszusgitár kísérettel. A zenekar mégis ezzel az elegyel becsempészte a folklór hagyományokat a magyar party kultúrába. A koncert végén pedig egy improvizációs blokkot mutattak be, amit a dobos indított egy hihetetlen tempójú tört ütemes dob alappal, melybe sorra bekapcsolódott a többi hangszer is, így a végén a tekerőlant is az underground zene sajátosságát képviselő tört ütemet követte és ezzel a népi hangszerből, modern zeneszerszámmá vált. Az improvizációs rész a végén teljes katarzisba végződött, melyet a közönség elismerő tapsvihara követett. A koncert után az Ashira hastánc trió műsora következett, majd Penguine Sound System járta körbe a világ kulturális hagyományait a zenén keresztül.
Tekintse meg képgalériánkat a versenyről! ; A világzenei estről!