-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Kevesebben fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
Az év első hetében Fejér megyében kevesebben mentek el háziorvosukhoz influenza gyanús tünetekkel mint korábban. Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. január 2. és január 8. között 660 ember, az előző hetinél 50,9%-kal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
2017.01.11. 11:54 |
Az év első hetében Fejér megyében kevesebben mentek el háziorvosukhoz influenza gyanús tünetekkel mint korábban. Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. január 2. és január 8. között 660 ember, az előző hetinél 50,9%-kal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
![](/_user/0/Image/0000000peter2017/influ01.jpg)
Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek 31,3%-a a 0-14 éves; 34,4%-a a 15-34 éves; 25,0%-a a 35-59 éves és 9,4%-a a 60 éves, illetve az e feletti korosztályból került ki. Magyarországon az elmúlt időszakban a beküldött légúti mintákból 34 betegnél igazoltak influenza A vírus okozta fertőzést. Három esetben adenovírus, egy esetben légúti óriássejtes vírus szerepét állapították meg. Fejér megye területéről még nem igazolódott influenza vírus jelenléte.