Kezdetét vette a 12. Páholyszemle a Barátság Klubmoziban

 Három rövidfilmmel vette kezdetét a 12. Páholyszemle a Barátság Klubmoziban csütörtök este. A kisfesztiválon a 38. Magyar Filmszemle legjobb alkotásaiból válogattak tizenegy filmet, amit három napos lebontásban vetítenek. A kezdőnapon Bódis Kriszta szociofilmjét a Falusi románcot, és Sós Ágnes Akartam volna mutatni című portréfilmjét vetítették közel hatvan ember előtt. Az este egyik legjobb filmje pedig Nemes Jeles László Türelem című kisjátékfilmje volt, ami a filmszemle legjobb kisjátékfilmje díjat nyerte el.

  A vetítést Bódis Kriszta dokumentumfilmjével a Falusi Románcal kezdték a kisebb technikai bakik után, majd mikor már volt hangja is a filmnek egy vonat futott be a képen, ami alatt a narrátor elmesélte, hogy a vonat egy zsákfaluba érkezett, ahova évekkel ezelőtt egy leszbikus közösség költözött ki, de nagy részük az évek során visszamenekült a városba. Egy ember tartja magát a mai napig is Bán Mari, aki a 80-as években az A.E. Bizottság dobosa volt. A nő egy szép házban él, de jövedelme nincsen, így mások segítik életét, mondja el a narrátor. Majd megismerjük Bán Marit, aki beleszeretett cigányasszony szomszédjába Kalányos Mariba, akinek egy alkoholista férje van, aki veri őt és három gyermeküket is. A történet valahol itt ki is fogy a filmből és az elkövetkező 40 percben csak azt láthatta a közönség, hogy miképpen szenved és dönti magába a sört a meleg pár a se veled, se nélküled kapcsolatban. A film vége egy veszekedéssel zárul, majd kifut a szalag a semmibe értelmetlenül.

 Nemes Jeles László filmje mindössze egy 14 perces némafilm, amiben egy irodista lányt ismerhetünk meg, aki a film elején kap egy brosst, amit titokban nézeget az irodájában. A lány munkája közben kinéz az ablakon, amikor látja, hogy egy zsidóasszonyt, hogy kergetnek vissza a nyilasok a fák közé, ahol közel 20 zsidót vetkőztetnek meztelenre a géppisztolyos nácik. Zárásképpen a lány becsukja maga mögött az ablakot és felhangosodik a zene és csak a zöld fákat látjuk a zsidók mellett, akiknek a sorsáról mi is megfeledkezünk a kellemes zene hatására, pedig mi még smaragd brosst se kaptunk. A film érdekessége, hogy mindössze egy snitt, tehát nincs benne vágás.  

 Az utolsó filmben a 90 éves Gábor Marianne festőművészt ismerhetjük meg, aki poros rendetlen öreg lakásában nosztalgiázik. Az asszony régi emlékeket idéz fel a kamera előtt. A lakásában szétszórt könyv, festmény és papírhalmokból, olyan érdekességeket húz elő, amit a legtöbb múzeum megirigyelne. Marianne olyan természetességgel húz elő eredeti, dedikált kéziratokat Szép Ernőtől, Csinszkától mintha az csak egy sajtpapír lenne, amire egy receptet írt fel. Hasonló természetességgel mutatja meg a festményeit, amit úgy húz végig a földön, mintha egy felmosó rongyot tartana. Gábor művésznő hasonló egyszerűséggel mutatja meg Czóbel és „Rippli” képeit. A film egyetlen hibája az operatőri munka, szinte már- már idegesítő, ahogy remeg a kamera és ezt még egy effektel tovább lassítják. A film érdekessége, hogy egy olyan művészt mutat be számunkra, akinek tehetsége és nagyszerűsége vitathatatlan mégis kevesen ismerhetik munkásságát, amire magyarázat lehet zsidó származása, és hogy sosem akart beállni a sorba. Ennek ellenére két önarcképe is szerepel az Uffici Képtárban, mi magyarok pedig alig láthatjuk képeit. Emellett a film nem csak egy művészt mutat be, hanem olyan idős asszonyt, aki lakásában együtt él a történelemmel.