Kiállítás nyílt a Bregyó-közi napközis táborban készült alkotásokból

 Közel kétezer gyermek töltötte szabadidejét a Székesfehérvári Önkormányzat nyári táboraiban, ahol kreatív kézműves foglalkozásokat is szerveztek számukra. Az itt készült munkákból nyílt kiállítás A Szabadművelődés Házában, ahol Brájer Éva alpolgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az alkotásokat.
2012.09.12. 14:49 |
Közel kétezer gyermek töltötte szabadidejét a Székesfehérvári Önkormányzat nyári táboraiban, ahol kreatív kézműves foglalkozásokat is szerveztek számukra. Az itt készült munkákból nyílt kiállítás A Szabadművelődés Házában, ahol Brájer Éva alpolgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az alkotásokat. A kiállítást szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitót követően a velencei táborban részt vett gyerekek adták elő a "Minden egér szereti a sajtot" című mesejátékot. 
A Bregyó-közi napközis tábor hat turnusában 1700 székesfehérvári általános iskolás nyaralt, az első héten több mint 400, az utolsón megközelítőleg 200 gyermek töltötte ott szabadidejét. Színes, szórakoztató és gazdag programokban volt részük, ellátogattak többek között a Hetedhét Játékmúzeumba, a Városi Képtárba és a városi strandra. A Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai a hét egy-egy napján, a tábori nevelő pedagógusok pedig folyamatosan tartottak foglalkozásokat. A Szabadművelődés Házában nyíló tárlat célja, hogy mintadarabokon keresztül tükrözze a foglalkozások sokszínűségét és felidézze a nyári táborok hangulatát. A megnyitón gyerekek, szülők és a pedagógusok vettek részt, akiket Brájer Éva alpolgármester köszöntött. Elmondta, hogy a táborok nagyon jól sikerültek, melyet az is mutat, hogy a tavalyi évhez képest többen jelentkeztek. Több programmal és foglalkozással készültek, például idén csángó magyaroktól tanulhattak népdalokat a gyereket - tette hozzá Brájer Éva, aki bízik abban a jövőben is ilyen minőségi táborokat tudnak csinálni és hasonló lesz az érdeklődés. A táborok ideje alatt fotók is készültek, melyekből néhány darabot ugyancsak kiállítottak a tárlaton. A kiállítást szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők.