-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Kiállítás nyílt a városi táborokban készült munkákból
A hagyományok szerint minden év őszén közös kiállításon idézik fel a nyári táborok gazdag és értékes emlékeit, élményeit A Szabadművelődés Házában. Az idei tárlaton megtekinthetőek a Játszótárs Játékkészítő Műhellyel, a Fehérvári Kézművesek Egyesületével és a tábori nevelőkkel készített gyönyörű, ötletes alkotások, apró használati és dísztárgyak, ékszerek, továbbá változatos technikával készült, igényes grafikák.
2016.10.13. 16:38 |
A hagyományok szerint minden év őszén közös kiállításon idézik fel a nyári táborok gazdag és értékes emlékeit, élményeit A Szabadművelődés Házában. Az idei tárlaton megtekinthetőek a Játszótárs Játékkészítő Műhellyel, a Fehérvári Kézművesek Egyesületével és a tábori nevelőkkel készített gyönyörű, ötletes alkotások, apró használati és dísztárgyak, ékszerek, továbbá változatos technikával készült, igényes grafikák. A tárlat jövő szerdáig tekinthető meg A Szabadművelődés Házában.
KÉPGALÉRIA a kiállítás megnyitójáról
KÉPGALÉRIA a kiállítás megnyitójáról
Megújult és kibővült programkínálattal várták idén is a Fehérváron tanuló általános iskolásokat a város által szervezett nyári táborokban. A Napraforgó Városi Napközis Tábor hat turnuson át tartott a Bregyó Sportcentrumban, ahol több mint 2.000 beiratkozás volt. A bentlakásos velencei Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor a szokásos három helyett négy turnuson át zajlott összesen közel 430 fő részvételével. A felügyelet biztosítása mellett rengeteg kreatív, ismeretterjesztő, ugyanakkor szórakoztató és játékos programot, sportolási lehetőségeket és strandolást kínáltak a gyerekeknek.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka köszöntötte a résztvevőket.
„Nagy öröm mindenki számára, hogy a városi táborok több mint húsz éve működnek Székesfehérváron. Ez megnyugvást jelent a szülőknek is, hiszen jó helyen tudják gyermekeiket a nyári időszakban. Fontosak voltak a képzőművészeti foglalkozások, a különböző szakirányú, játékos időtöltések, és az is, hogy a fehérvári iskolások újra megismerkedhettek, barátságokat köthettek határon túli társaikkal nemzeti értékeink megtartása jegyében.” - emelte ki a megnyitón mondott köszöntőjében Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka. Hozzátette: sokan támogatták a táborokat, így Székesfehérvár Önkormányzata is, a kapcsolódó civil szervezetek, intézmények és a pedagógusok pedig értékes munkájukat, kreativitásukat adták a színes, élményekkel teli programok megvalósításához. Deák Lajosné a város nevében köszönetét fejezte ki minden közreműködőnek és szervezőnek.
A megnyitón levetítették a velencei tábor utolsó turnusában az Animonó Filmkészítő Műhely közreműködésével készült animációs filmeket és Fülöp András középiskolás diák rövidfilmjét, melyet a zenés foglalkozásokról készített az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésének ideje alatt. Makai Zsolt és a táborok részvevőinek előadásában ismét elhangzottak a táborokban tanult dalok és zeneszámok. A megnyitót moldvai táncházzal zárták a nosztalgiázó gyerekek és felnőttek részvételével.