Kilenc éremmel zárták az utánpótlás OB-t az albatoll.hu tollaslabdázói

 Elsöprő teljesítménnyel rukkoltak elő az Albatoll.hu tollaslabdázói a budapesti utánpótlás országos bajnokságon. A hétvégén a 11 és 17 éven aluli tollasosok fogtak ütőt, s a fehérvári fiatalok a hét versenyszám során hat bajnoki címet és három bronzérmet szereztek. Fekete Sára és Szatzker Márton kiemelkedett a remeklő fehérvári tollasosok közül is, a két versenyző fejenként három bajnoki címet szerzett, Dolmány Rita pedig három bronzéremmel zárta az utánpótlás Országos Bajnokságot.
2007.02.27. 22:15 |
 Elsöprő teljesítménnyel rukkoltak elő az Albatoll.hu tollaslabdázói a budapesti utánpótlás országos bajnokságon. A hétvégén a 11 és 17 éven aluli tollasosok fogtak ütőt, s a fehérvári fiatalok a hét versenyszám során hat bajnoki címet és három bronzérmet szereztek.

 A 11 éveseknél Strommer Noémi csoportjában az első helyen végzett, majd az elődöntőben könnyedén győzte ellenfelét, a döntőben pedig a móri Ezerjó játékosával, Bökényi Kaludával meccselt, és Strommer Noémi két játszmában nyert, és szerzett bajnoki címet.

 A 17 éveseknél vegyes párosban a Dolmány Rita-Nagy Tamás kettős és a Fekete Sára-Szatzker Márton duó magabiztosan jutott a legjobb négy közé, és a Dolmány-Nagy páros bronzérmet szerzett, a Szatzker-Fekete alkotta kettős pedig jó játékkal győzte le a döntőben a Gál-Szőke duót, s lettek aranyérmesek.
A torna második napján az egyéni elődöntők nyitották a mérkőzések sorát, és Dolmány Rita az elődöntőben vereséget szenvedett Kispál Mónikától, így bronzéremmel zárt. A döntőben Fekete Sára biztos kézzel játszotta le Kispált, és a dobogó legfelső fokára állhatott.
 Dolmány Rita nevéhez fűződik egyébként a harmadik bronz is, Kispál Mónikával az oldalán végzett a harmadik helyen. A Stróbl Eszter-Fekete Sára alkotta páros viszont a döntőben három izgalmas játszmában diadalmaskodott a Winkler-Sárosi kettős felett, és ők is bajnoki címnek örülhettek, Stróbl Eszter első, Fekete Sára harmadik elsőségét zsebelhette be.
 A fiúk páros versenyében Szatzker Márton a móri Németh Andrással menetelt egészen a döntőig, ahol a budapesti Megyesi-Nagy párost győzte le és lett ezzel magyar bajnok.
 Szatzker Márton is triplázott a fehérvári tollasosok között, hiszen az egyéni versenyben végig magabiztosan mérkőzve a döntőben Németh Andrást legyőzve gyűjtötte be harmadik bajnoki címét.