-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Királyi játéktér és gyermekjátszó a táncfesztivál résztvevőivel
A Mátyás király-emlékműnél Királyi játéktér, míg a Zichy liget Zene pavilonjánál, a Fesztivál ligetben Királyi gyermekjátszó várta napközben a fehérváriakat, hogy a nálunk vendégeskedő külföldi táncegyüttesek népszokásaival, körjátékaival, ügyességi versenyeivel megismerkedhessenek. A nemzetközi foglalkoztatók holnap is várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
2016.08.18. 19:20 |
A Mátyás király-emlékműnél Királyi játéktér, míg a Zichy liget Zenepavilonjánál, a Fesztiválligetben Királyi gyermekjátszó várta napközben a fehérváriakat, hogy a nálunk vendégeskedő külföldi táncegyüttesek népszokásaival, körjátékaival, ügyességi versenyeivel megismerkedhessenek. A nemzetközi foglalkoztatók holnap is várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Grúzia, Horvátország, Indonézia és Moldova néptánccsoportjai szórakoztatták ma délelőtt a Belvárosban sétálókat, a Mátyás király-emlékműnél a Királyi játéktér keretében. Hagyományaikat megelevenítő rövid kis műsorszámaikat követően az érdeklődőket be is vonták a mulatságba. A grúzok kardokkal és pajzsokkal felszerelkezve adtak ízelítőt harci táncaikból, amiknek alapjaira meg is tanították a gyerekeket. Programjukból nem maradhatott ki a harcba induló férfiakat búcsúztató nők tánca sem. A moldáv együttes táncosai párválasztó körjátékra invitálta az őket körülállókat. Míg az indonézek egy különböző ritmusokat változtató tapsos kis énekkel kápráztatták el a közönséget, amelynek mozdulataira a vállalkozó kedvűeket meg is tanították. Majd a délelőtti játékteret a horvát táncosok bemutatója, körjátékai zárták.
A délután folyamán a Zichy ligetben lévő Zenepavilon előtt Argentína, Baszkföld és Szlovákia együttesei várták a kicsiket a Királyi gyermekjátszóban. Elsőként kendővel a kezükben az argentinok idéztek meg táncaikkal karneváli hangulatot, majd körtáncra invitálták a jelenlévőket. Hangulatos kis versenyre is rávették a kislányokat és a kisfiúkat, akiknek egy kifeszített kötélen függő karikákba kellett szívószálat beleszúrniuk úgy, hogy közben egy felnőtt hátán lovagoltak. Az argentin vendégek édességgel és matricákkal köszönték meg a gyerekek érdeklődését.
A Baszkföldiek kerültek ezt követően a porondra. Elegáns népviseleteikben szökdelős és csípőbillegetős körtáncot jártak a fehérvári közönséggel. Majd egy népük számára hagyományos botos versennyel ismertették meg a gyerekeket, akiket a megmérettetésre is rávettek. A gyermekjátszót ma a szlovák fiatalok zárták. A gyerekekkel páros játékokat, valamint fogócskát játszottak, és a hazánkban oly ismert gólyás tánc szlovák változatát is eltáncolták a kicsikkel. Apró ajándékként az arra vállalkozó kedvű gyerekek karjára tetoválós matricát helyeztek el.
A Fesztiválliget ezt követően a Fejér megyei néptáncegyüttesek műsorának adta át a helyét. Ennek keretében a dunaújvárosi fiatalok, valamint az Alba Regia Művészeti Iskola Csöröge és Junior csoportja ad műsort. A Zichy színpadon este Baszkföld, Argentína, Szlovákia és a Páva Gála műsora lesz látható, míg a Zenepavilonban a Pyrgos görög zenekar lép fel. A mai táncházi folkest házigazdái pedig a moldávok és a szlovákok lesznek.