Kisöpörte a Pécset, elődöntős az Albacomp Fehérvár

Egyértelmű, fölényes győzelmet aratott a negyeddöntő harmadik mérkőzésén a fehérvári kosárcsapat, így 3-0-val lépett túl a PVSK-n és készülhet a bajnoki elődöntőre. A meccsen minden benevezett játékosát pályára küldhette Braniszlav Dzunics, többen jó játékkal szolgálták meg a bizalmat. A triplákat kimagaslóan jól dobták Juhosék, a tartalékos vendégeknek egyetlen percnyi esélyük sem volt.
Albacomp Fehérvár - PVSK 96-62 
2012.04.20. 21:28 |
Egyértelmű, fölényes győzelmet aratott a negyeddöntő harmadik mérkőzésén a fehérvári kosárcsapat, így 3-0-val lépett túl a PVSK-n és készülhet a bajnoki elődöntőre. A meccsen minden benevezett játékosát pályára küldhette Braniszlav Dzunics, többen jó játékkal szolgálták meg a bizalmat. A triplákat kimagaslóan jól dobták Juhosék, a tartalékos vendégeknek egyetlen percnyi esélyük sem volt.
Egy perc sem telt el, és már két hármast dobott az Albacomp Fehérvár, utólag kijelenthető, Hollis és El-Amin ezzel megadta az alaphangot, mert később is remekül céloztak kintről a hazaiak. A védekezés volt a másik játékelem, ami nagyon jól ment a meccs elején, több mint öt perc telt el, mire a Pécs betalált, és akkor már 15-0 volt az Alba javára... Szinte minden eldőlt percek alatt, hiszen arra, hogy a sérült Csirics és Doyne nélkül felálló Pécs innen fordít Fehérváron, semmi esély nem volt. A vendégek becsületére legyen mondva, hogy a második negyedet így is megnyerték, főleg Kovács ponterősségével - s persze az sem volt mellékes, hogy forgatta rendesen a csapatát Braniszlav Dzunics, már az első félidőben mind a tizenkét játékost beküldte.
 
Szünet után megint felpörgette a tempót az Albacomp, a labdaszerzésekből villámgyors indítások jöttek, Hollis, Simon és Supola is betalált, utóbbinak rendre jól megy a Pécs ellen. A fiatal hátvéd négy hármast is elsüllyesztett, akárcsak Juhos Levente, akinek center létére lassan specialitása lesz a tripla, ezúttal egyet sem hibázott el! Húsz, majd harminc lett a különbség, szinte mindenki szerzett kosarat a fehérváriak közül, ekkor már egyáltalán nem érződött, hogy rendhagyó összetételben van pályán a társaság. Igaz, a fiatal pécsiek nem is fejtettek ki valami nagy ellenállást. A végén a show-ról El-Amin és Chism gondoskodott egy szenzációs lepörgéses-leosztásos-gyűrű alól visszapörgetett kosaras akcióval, a publikum pedig hálásan ünnepelte az elődöntőbe söpréssel bejutó csapatot. A legjobb négy között a Szolnokkal játszik majd az Albacomp Fehérvár, május 4-én itthon kezdődik a párharc.
 
Albacomp Fehérvár - PVSK-PANNONPOWER 96-62 (27-13, 16-19, 31-12, 22-18)
Albacomp: Simon 5/3, El-Amin 5/3, Hollis 15/3, Hendlein 2, Keller Á. 10. Csere: Madár 7/3, Supola 16/12, Juhos 12/12, Chism 10, Bódi 12/6, Somogyfoki 2, Keller V.