Kodály Zoltán születésére emlékeznek a Zene Világnapján

 Székesfehérváron hagyománnyá vált, hogy nagyszabású ünnepi műsorral készül a város a Zene Világnapjára. Az október 1-jén, hétfőn 18.00 órakor a Vodafone Sportcentrumban kezdődő eseményen élő zenei kíséret mellett lépnek fel a székesfehérvári felnőtt és gyermekkórusok. Szeretettel várják a népzenét és a komolyzenét egyaránt kedvelő közönséget.
2012.09.25. 13:15 |
 Székesfehérváron hagyománnyá vált, hogy nagyszabású ünnepi műsorral készül a város a Zene Világnapjára. Az október 1-jén, hétfőn 18.00 órakor a Vodafone Sportcentrumban kezdődő eseményen élő zenei kíséret mellett lépnek fel a székesfehérvári felnőtt és gyermekkórusok. Szeretettel várják a népzenét és a komolyzenét egyaránt kedvelő közönséget.
A Zene Világnapja hagyományos díjátadók színtere is egyben. A 2002-ben alapított Fricsay Richárd Zenei Díjat azok az együttesek, előadóművészek, karnagyok, zenetanárok kaphatják, akik maradandót alkottak Székesfehérvár zenei életében. A 2012. augusztus 17-i határidőig öt jelölés érkezett be, közülük zárt ülésen választotta ki a Közgyűlés az idei díjazottat. Ugyancsak október 1-jén kerül sor az Év Kórusa Díj és dicsérő oklevelek átadására.
 A programokat bemutató sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester köszönetét fejezte ki a Vörösmarty Színháznak, hogy vállalta az ünnepi esemény megszervezést. Az alpolgármester ugyancsak megköszönte a Zenei Előkészítő Bizottság munkáját, hiszen a testület évek óta térítésmentesen végzi a városi rendezvények zenei programjának előkészítését. Brájer Éva szeretettel invitálta Székesfehérvár zenekedvelő közönségét a várhatóan teltházas ünnepi előadásra. „Párját ritkító minőségű összeállítással készül Székesfehérvár a Zene Világnapjára.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház kreatív igazgatója. Szavai szerint rendkívüli, hogy különböző korosztályok lépnek fel és énekelnek együtt.
 
Kneifel Imre, az ünnepi program szakmai összeállítója elmondta: körülbelül 400 fellépő szerepel a műsorban, melynek középpontjában Kodály Zoltán művei állnak, születésének 130. évfordulója alkalmából. Az összeállításban hagyományosan nemcsak magyar, hanem más országok kórusműveit is hallhatja a nagyérdemű.
 
Ünnepi műsor
Küküllő menti népdalok
Kodály Zoltán: Zöld erdőben
Kodály Zoltán: Galántai táncok
Mezőföldi népdalok Pesovár Ferenc gyűjtéséből
Közép-Andoki indián népdal Dél-Bolíviából
Makedón népdal és tánc
Kodály Zoltán: Kállai kettős
Kodály Zoltán - Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz
Kodály Zoltán: Háry János - Sej, besoroztak...
- Toborzó
 
Közreműködnek:
Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény énekkarai:
Legkisebbek kórusa karnagy: Polgár Zoltánné
Kicsinyek kórusa karnagy: Kapásné Lévai Edit
Pausa Kamarakórus karnagy: Borbás Károly
Rokolya Énekegyüttes karnagy: Berki Lilla
Kodály Zoltán Leánykar karnagy: Feke Mariann
Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara karnagy: Kneifel Imre
Bárdos Lajos Gyermekkar karnagy: Kneifel Imre
Zentai Úti Általános Iskola Énekkara karnagy: Kukucska Márta
Teleki Blanka Gimnázium Egynemű Kara, Fiú Kara és Vegyes Kara karnagy: Auth Ágnes
Kossuth Lajos Általános Iskola Kicsinyek Kórusa és Felsős Kórusa karnagyok: Molnárné Rádl Margit és Strasszerné Farkas Márta
Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Kamarakórusa karnagy: Szabó Adrienn
Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Népzene Tanszaka és a Bakony Együttes
Karvezető: Varró János
Alba Regia Vegyeskar karnagy: Kneifel Imre
Primavera Vegyeskar karnagy: Szabó Adrienn
Terra Viridis Vegyeskar karnagy: Kneifel Imre
 Los Andinos Együttes
 Tilinkó Együttes
 Cserta Gábor - harmonika
 Cserta Balázs - klarinét
 Szabó Dániel - ütő
 Alba Regia Táncegyüttes
 Alba Regia Szimfonikus Zenekar Karmester: Drahos Béla