-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Költségvetés után - Fő utca felújítás és kisebb rekonstrukciós munkák az 1-es választókörzetben
A költségvetés egyes városrészekre gyakorolt hatását kívánja bemutatni az a sajtótájékoztató sorozat, melyet önkormányzati képviselők tartanak napról-napra. Égi Tamás a Belváros és környékének képviselője szerint nagyon fontos, megmutatni, hogy mi is áll az idei büdzsé számai mögött. Az 1. számú választókörzet ilyen szempontból kiemelt jelentőségű, hiszen a történelmi Belvárost és közvetlen környezetét szinte minden fehérvári rendszeresen felkeresi, sőt a hozzánk érkező vendégeknek is ezt az „arcunkat” mutatjuk.
VIDEÓ a cikkben!
2013.02.20. 14:24 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/egitamas02.jpg)
A Hiemer-ház felújításával kezdődött és a nyár közepére elkészülő Fő utca rekonstrukcióval ér véget a Belváros rehabilitációs program. Égi Tamás hozzátette, hogy a felújítás további feladatokat is ad a városvezetésnek, hiszen a belvárosi kisebb utcák felújításának lehetőségét kell megteremteni. A közművek után a burkolat felújítása is elkezdődött: a Fő tér és a Liszt Ferenc utca burkolatának fugázása, mellett több olyan elemet is átemeltek a rekonstrukcióba amit a Királyi Séta program tartalmazott. A Fő utca új gránit járólapjain új térbútorok lesznek és a díszkivilágítás is teljesen megújul – mondta Égi Tamás.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/egitamas01.jpg)

Égi Tamás kitért arra, hogy a Petőfi utca 2012-ben újraaszfaltozott része után idén az alsó útszakasz felújítására nyolcmillió forintot terveztek, és a tavaly őszi felújításhoz hasonlóan újulhatnak meg a parkolóhelyek.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0szeptember/petofiutca_kicsi4.jpg)
Nagyon fontos feladat a Várfal rekonstrukciója, mind a Piac téri, mind a Várkörúti részen, emellett a Malom csatorna megerősítésére is sor kerül. Felújítják a Szent János-közben a csapadékcsatornát, amely várhatóan hárommillió forintos költséggel jár majd, emellett megtörténik a Basa és Bástya utcáknál a szennyvíz- és a csapadékvíz-elvezetés szétválasztása. A Színház utcában pedig átépítik és leburkolják a Magyar Király Szállónál a támfalat.

"Székesfehérvár Önkormányzata vissza nem térítendő támogatással és kamatmentes kölcsönnel is segíti azokat a lakóközösségeket, akik homlokzati, vagy tetőszerkezeti felújítást végeztetnek el a Belvárosban és közvetlen környezetében. A beruházások egyharmadára lehet pályázatot benyújtani.” – emelte ki az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
A Városgondnokság is tervez beruházásokat az 1. számú választókörzetben, az ott lévő lehetőségek játszóterek megújítását, valamint kisebb út-, járda-, illetve parkoló-javításokat tesznek lehetővé. Ebből a keretből támogatható a zárható hulladéktárolók kialakítása is.
Égi Tamás végezetül a lakosság türelmét kérte a Fő utca felújítása kapcsán, valamint a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódó nyári nagyrendezvények idejére.