-
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Konferenciák hete a Kodolányi János Főiskolán
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan 2010. november 5-12. között a tudományos élet meghatározó képviselőinek részvételével rangos konferenciáknak adott otthont a Kodolányi János Főiskola. A Magyar Tudományos Akadémia 1997 óta emlékezik meg a Magyar Tudomány Ünnepéről. A rendezvénysorozathoz a Kodolányi János Főiskola négy eseménnyel csatlakozott.
2010.11.15. 11:59 |
![](../../../../../_user/0/Image/000Peter_2010/tud.jpg)
A nyitó esemény a Budapesti Oktatási Központban november 5-én Innováció, versenyképesség, KKV-k címmel rendezett rangos nemzetközi konferencia volt. A KJF Gazdálkodási és Menedzsment Tanszéke által szervezett találkozón a hazai előadók mellett román, szlovák, angol, lengyel és német szakemberek is megismerhették annak a kutatásnak az eredményét, melyben közel 1000 hazai kis -és közepes vállalkozás innovációs gyakorlatát, problémáit és eredményeit kérdőívek, mélyinterjúk, esettanulmányok során mérték fel. A konferencia közel 40 előadójának közös üzenete volt az innováció fontossága a gazdasági és társadalmi siker szempontjából egyaránt.
A Kodolányi János Főiskola Neveléstudományi Tanszéke Neveléstörténeti mozaikok - Dr. Tölgyesi József 70. születésnapja tiszteletére címmel 2010. november 10-én konferenciát rendezett Székesfehérváron. A konferencián szó volt az iskola fejlesztési tendenciáiról, a reformpedagógia helyzetéről, a motivációkutatás legújabb trendjeiről és a nemzetiségek, nemzetiségi kultúrák oktatásáról is. Az ünnepelt, Dr. Tölgyesi József a Devecser életében bekövetkezett változásokat dolgozta fel, annak kapcsán, hogy milyen hatásokat generált az oktatás a településen.
November 12-én a Kodolányi János Főiskola és az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjának közös szervezésében immár ötödik alkalommal került megrendezésre az "Alkalmazott informatika és határterületei" szimpózium. A konferencia az elmúlt időszak projektjeit, tudományos eredményeket ismertette, erősítve a régió oktatási és gazdasági szereplőinek együttműködését.
Országos viszonylatban is kuriózumnak számít a Kodolányi János Főiskola és a Modern Minerva Alapítvány közös rendezvénye, melyen fiatal történészek és társadalomtudósok mutatták be kutatási eredményeiket. A 27 doktorandusz- és végzős MA-szakos hallgató az ország 10 felsőoktatási intézményének képviseletében a magyar történelem egyes fejezeteit és a politikatudomány legfrissebb kutatási irányait érintették előadásaikban 2010. november 12-én. A rendezvényen emellett átadásra kerültek a tavalyi pályaművek köréből kiválasztott legjobb dolgozatót alkotók számára a Modern Minerva Alapítvány díjai is.