-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Könnyűzenei koncertek és sztárfellépők a Királyi Napokon
Magyar sztárénekesek, együttesek fellépése színesíti az augusztus 12-én kezdődő Székesfehérvári Királyi Napok programjait. A koncertekre a Hotel Magyar Király előtti téren, a Zichy színpadon kerül sor az ünnepi estéken.
2016.08.12. 10:54 |
Magyar sztárénekesek, együttesek fellépése színesíti az augusztus 12-én kezdődő Székesfehérvári Királyi Napok programjait. A koncertekre a Hotel Magyar Király előtti téren, a Zichy színpadon kerül sor az ünnepi estéken.
Egészen egyedülálló zenei „kombinációnak” ígérkezik a Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 12-i nyitó napjának esti nagykoncertje. Pénteken 21.30 órakor Miklósa Erika világhírű, Kossuth-díjas operaénekes és a Bon-Bon együttes közösen lépnek fel a Zichy színpadon.
Nem először érkezik Székesfehérvárra Fenyő Miklós, a magyar rock and roll királya. Zenekaros nagykoncertjére augusztus 13-án, szombaton kerül sor 19.30 órától.
Augusztus 14-én, vasárnap a Megasztár harmadik sorozatának győztese, Rúzsa Magdi örvendezteti meg Székesfehérvár közönségét. Élő koncertje szintén 19.30 órakor kezdődik a nagyszínpadon.
Az elmúlt negyedszázad sikereinek köszönhetően a magyar zenei élet meghatározó szereplője lett a Csík zenekar. A népi muzsikát a könnyű műfajokkal jellegzetesen ötvöző, népszerű együttes Lovasi Andrással közösen koncertezik Fehérváron augusztus 15-én, hétfőn 19.30 órától.
A sztárfellépők sorát végül Charlie zárja. A Liszt Ferenc-díjas zenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetesen hangú előadóművésze augusztus 16-án, kedden 19.30 órától muzsikál a Zichy színpadon.
A nagykoncertek ingyenesen látogathatók, kedvezőtlen időjárás esetén a koncertek elmaradnak. Székesfehérvár városa szeretettel várja lakóit és a vendégeit a programokra!